SÁGI JÓZSEF

Full text search

SÁGI JÓZSEF
SÁGI JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Amikor jó egy hónappal ezelőtt kezembe vettem ezt a törvényjavaslatot, a kormány előterjesztését, arra gondoltam, hogy tán csak egy egyszerű csuklógyakorlatról lesz szó, a XI. számú törvény jogtechnikai igényű folytatásáról, módosításáról. De ahogy átlapozgattam a törvényjavaslatot, úgy nőtt bennem az aggodalom, derült ki, hogy baj van, ez nem csuklógyakorlat lesz - ennél sokkal többről szól ez a törvény.
Szeretném megcáfolni Kiss Elemér miniszter úrnak azt a kijelentését, amely szerint a törvényjavaslat nem tartalmaz érdemi módosítást. Lehet, hogy a kormány álláspontja szerint nem, a mi álláspontunk szerint viszont jelentős érdemi változások vannak a törvényjavaslatban. Az ilyen szándékkal elénk tárt módosítások szerintünk egészen más távlati célokat szolgálnak. A javaslat ebben a formájában számunkra azért elfogadhatatlan, mert néhány miniszter és minisztérium a leendő új szabályozás elvei szerint jelentős túlhatalomra tesz szert néhány, eddig általunk is levédett szférában. Erre majd később ki fogok térni. A búvópatakszerűen megbújó módosítások szerintünk alapjában sértik az eddig gondosan felépített rendszer stabilitását.
A törvényjavaslat számtalan ponton vérzik. Erre csak egy példa: a feles törvényben helyet foglal egy olyan passzus is - a XXII. fejezet -, amely kétharmados törvényben található, így a módosításához nyilván konszenzusra lesz majd szükség.
Az igazi nagy bajt azonban nem is ez, hanem a háttérben zajló alkuk jelentik, amelyek két minisztérium, jelesül az Oktatási Minisztérium és a Munkaügyi Minisztérium között zajlottak le. Ennek a vitának - vagy most már mondhatjuk azt, hogy ennek az elsimított konfliktusnak - számos kárvallottja és csupán alig néhány nyertese lehet.
A törvényjavaslatnak van egy szomorú aktualitása is, amire a törvény szerkesztői, megszövegezői nyilván nem gondolhattak. A felnőttképzésről szóló passzusoknak szomorú aktualitást adnak a napjaink fő híreinek számító tömeges elbocsátások. A törvényjavaslat bizonyos mértékben megnöveli a felnőttképzés jelentőségét, csak azt nem értem, azt nem értjük, hogy miért van szükség e mögé bújva eltúlzott hatalomkoncentrációra és hatalmi centralizációra. Miről is van szó? Ha vulgáris szeretnék lenni - bár nem akarok az lenni -, akkor azt mondanám, itt lenyúlásról van szó, hölgyeim és uraim. És máris szeretném előre figyelmeztetni Keller László államtitkár urat, akinek nagyon éles szeme volt az elmúlt ciklusban felfigyelni ezekre a problémákra, hogy itt bizony lesz min csemegéznie a következő néhány hónapban, néhány évben.
Lássunk egy-két problémás esetet! Képviselőtársaim már említették néhány korábbi törvényben felállított tanács működését. Ezekre a tanácsokra senkinek nem volt panasza. Már a felállításkor sem volt senkinek panasza, és az azóta eltelt működésükre sem volt panasz. Ez a törvényjavaslat nem tesz mást, mint hogy ezeket a tanácsokat, amelyek esetleg regionális szinten vannak megszervezve, vagy amelyik országos szinten Képzési és Fejlesztési Tanács volt, visszakeresztelik Országos Szakképzési Tanácsnak, s ezáltal a régi embereket eltüntetik, és az önök embereit behozzák a döntéshozó pozíciókba. Önök döntsék el, hogy ez majd mennyire válik be; szerintem ennek politikai hozadéka nincs, inkább csak vesztesége lesz.
Lezsák Sándor képviselőtársam említette már a gimnáziumokban folyó számítástechnikai oktatás módszerét, azt, hogy hogyan próbálják a pénzeket elkülöníteni. Valóban arról van szó, hogy két minisztérium egymással külön alkut kötött, és ilyen módon a Szabad Demokraták Szövetsége által felügyelt Informatikai Minisztérium a munkaügyi alap szakképzési alaprészéből megkapott egy jelentős összeget. Ily módon a törvénybe be fog majd kerülni, hogyan is lehetséges ennek a felhasználása.
De van itt egy másik példa is - amire már a kétéves költségvetés is elég komoly összeget félretett -, a Nemzeti Felnőttképzési Intézet. Annak idején ennek az intézetnek a működésére, minden egyes működési szertartására, minden egyes működési mechanizmusára az akkori törvény 50 millió forintot tett félre, míg ez a törvény nem nevesíti külön sorban ezt az intézetet, hanem az alaprészből próbálja feltőkésíteni, ezáltal gyengíti az iskolarendszerű képzés pozícióit.
(12.10)
Vagy ott van a számomra igen sérelmesnek tartott 20. §. Hogy felidézzem önöknek, miről is van szó, ez pontosan így hangzik, hogy: "Az alaprész feletti rendelkezési jogot - tehát még egyszer mondom, rendelkezési jogot - a foglalkoztatáspolitikai és munkaügyi miniszter az oktatási miniszterrel megosztva gyakorolja." Majd egy bekezdéssel később így fogalmaz: "Az alaprész kiadási előirányzatából a két miniszter együttes döntésével meghatározott összeg használható fel." Nincs meghatározva, hogy mekkora az összeg, nincs meghatározva, hogy hány százalék az összeg, csak lehet sejteni, hogy a pillanatnyi erőpozíciók, a pillanatnyi alkuk fogják eldönteni, hogy ez a közel 15 milliárdos összegnek hány százalékát viszi el. A gyanúm azért erős, hogy ez megint csak nem az iskolarendszerű képzés erejét fogja növelni, hanem inkább őket gyengíti. Megítélésem szerint ez a módszer az elmúlt tizenkét éves gyakorlatban példátlan, és éppen ezért ebben a törvényben sem ajánlott, nem követhető megoldás.
Mostanában, amikor az Európai Unió irányelveinek próbálunk megfelelni, minden szinten létrehozzuk a regionális szerveket. A törvényjavaslat ugyan csak áttételesen fogalmazza ezt meg, de mégiscsak azt láthatjuk, hogy a regionális képzési és fejlesztési bizottságokat degradálja, és jószerivel javaslattevő szintre szorítja le - most, amikor pont ezeket a tanácsokat kellene éppen megerősíteni!
Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Ez sem a helyes út. Ezen is kellene változtatni.
Végül van egy utolsó megjegyzésem, amiről jó volna, ha beszélnénk egyszer hosszabban is. Amikor a 21. § (4) bekezdésében a tanácsról intézkedik a törvényjavaslat, akkor nincs megemlítve benne, hogy hány tagú is lesz a tanács. Ez korábban 21 főben limitálva volt ugyan, de most a minisztériumok kikerültek belőle, az alapítványi iskolák bekerültek, és - ami nagyon fontos - a felsőoktatás viszont kimaradt. Az a felsőoktatás, amely viszont igen hatékonyan vette ki a részét eddig is ennek az alaprésznek a működéséből, igen hatékonyan képezte a munkavállalókat, és igen hatékonyan képezte őket át. Szerintem ez így nem maradhat. Nem kétséges, hogy az alapítványi iskolák képviseletének benne kell lenni, csak ez ne a felsőoktatás kárára történjen.
Mindent egybevetve több képviselőtársammal igyekeztünk ezt a törvényjavaslatot valamilyen módon feljavítani, egy-két módosító indítvánnyal segíteni, hogy jobb legyen, mert azt kell mondanunk, hogy ebben a formában az előterjesztést nem tudjuk támogatni. Akkor meglátjuk majd, hogy hogyan tudunk közös nevezőre jutni.
Köszönöm a figyelmüket.

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi