VINCZE LÁSZLÓ

Full text search

VINCZE LÁSZLÓ
VINCZE LÁSZLÓ (Fidesz): Úgy gondolom, hogy egy mostani államtitkárhoz, Keller képviselőtársunkhoz nevezetesen, méltatlan volt ez a felszólalás és ez a személyes megtámadása Kékkői Zoltánnak, akiről mindenki nagyon jól tudja, ön is, kedves jelenlegi államtitkár úr és valamikori volt államtitkár úr, hogy talán ő ebben a Házban azon kevesek egyike, aki a mezőgazdaságért szívét, lelkét kitette az élete során; volt valamikor falugazdásztól kezdve minden, tehát érti a szakmáját. (Keller László. Akkor erről kellett volna beszélni.)
Azért mégis azt gondolom, hogy beszéljünk egy kicsit arról a tényről, amit itt érintett Kékkői képviselő úr. Azt mondta, hogy a mezőgazdasági termelők kis része fog részesülni a nagyobb falatból, az úgynevezett adósságelengedésből; gyakorlatilag a 75 milliárdos tételből 60-ról van szó, amit különböző célokra fordítanak. Ez körülbelül a kistermelői résznek 10 százalékát, ha érinti. Ezek régi keletű adósságok, amit régóta összelapátolgatnak a nagyüzemek. Mert miért lapátolták össze? A következő miatt. Mert a nagyobból kiszakítva, abból kihozva létrehoztak kft.-ket, akármiket, amik jól prosperáltak, a nagy meg szedte föl az adósságot, ment tönkre, a tőkét kiszívták belőle. Most azt vissza kellene pótolni néhány ember javára, és elhangzanak olyan megjegyzések, hogy gyerekek, lesz pénz a nagyoknak, lesz pénz, meglátjátok, ha az MSZP lesz. Itt van valójában ez a bizonyíték, és ha nem hangzott volna el ez a kitétel Kékkői úr szájából, és ez nem lenne valós, akkor nem lenne ekkora felháborodás rajta, kedves képviselőtársam.
Esetleg lehetne arról valóban beszélni, hogy az egy éven belüli hiteleket, mint ahogy Font Sándor képviselő úr a mezőgazdasági bizottságban kifejtette, engedjék el. Erre hajlanánk is. Megint azt gondolom, hogy a gazdahitelekre és egyebekre jobb céllal lehetne fordítani ezt az összeget. (Közbeszólás az MSZP soraiból.) Én csak kapcsolódtam képviselőtársam hozzászólásához és az államtitkáréhoz.
Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.)

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi