STOLÁR MIHÁLY

Full text search

STOLÁR MIHÁLY
STOLÁR MIHÁLY (Fidesz): Tisztelt Miniszter Úr! Nincs már bizodalmunk az önök szavában, száz nap alatt százszázalékosan bebizonyították, hogy méltatlanok erre. (Moraj az MSZP soraiban.) Ezért a Fidesz országgyűlési határozatot nyújt be a parlamentnek a felsőoktatás vívmányainak védelmében. Ennek lényeges pontjai a következők.
Az Országgyűlés kötelezze a kormányt arra, hogy a hallgatók számára nyújtandó szolgáltatások körében biztosítsa tízezer új, rászorultság alapján igénybe vehető kollégiumi férőhely létrehozásának feltételeit. Nem albérletet kell építeni, hanem kollégiumokat, amelyek megfizethető árúak. Az Országgyűlés a felsőoktatás fejlesztésének céljaival összhangban növelje a felsőoktatásban tanulók számát. Erről egyébként ma is hatályos országgyűlési határozat rendelkezik, ám az ön megnyilatkozásai azt tükrözik, nem számít önnek a kimondott ígéretek mellett az írott jog sem. Ön többek között kijelentette, hogy nem kívánják emelni az államilag finanszírozott hallgatói létszámot. A felvételi pontszámok emelése pedig nem a minőséget védi majd, hanem a hallgatók ezreit szorítja ki az egyetemekről és a főiskolákról. (Közbeszólások az MSZP soraiból: Ostobaság! - Nem igaz!)
A Fidesz a minőség pártján és a tudás pártján van. Nem lehet mindenki amúgy Medgyessy módjára szegénységpárti. (Közbeszólások az MSZP soraiból.) És tudjuk, hogy a felsőfokú tanulmányok az egyén, vagyis a hallgató, a gazdaság és a társadalom szempontjából is előnyt jelentenek. (Az elnök jelzi az idő leteltét.) Erre tart Európa is, és mi nem tehetünk mást, csak azért, mert ön, Magyar Bálint, az oktatás fura ura úgy dönt.
Köszönöm.

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi