DR. KISS ELEMÉR

Full text search

DR. KISS ELEMÉR
DR. KISS ELEMÉR, a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter: Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A kormány fontos dokumentumként értékeli a most tárgyalásra kerülő jelentést. Fontossága elsősorban nem abban áll, hogy az egyes részvizsgálatok milyen konkrétabb megállapításokkal és következtetésekkel végződtek, hanem abban, amit összegzésként, a 2001. évi vizsgálat tapasztalatai alapján az Országgyűlésnek következtetésekként megállapít ez a jelentés.
Szeretnék néhányat ebből kiemelni, az elnök úr a szóbeli kiegészítésében egyiket-másikat említette. Így például megállapítja, hogy az államháztartás alrendszereinek működésében hibák tapasztalhatók, és ezek a hibák rendszerbeli problémákra vezethetők vissza. A másik súlyos megállapítás, hogy hiányos az intézményi szabályozás, aminek aztán sokféle leágazása és negatív következménye van.
A harmadik fontos megállapítás, hogy kockázati tényezőt jelent a belső irányítás és ellenőrzés nem megfelelő kiépítettsége. Ugyanígy külön kiemeli a közbeszerzési eljárások szűk körben történő érvényesülését, holott - az is egy megállapítás, és ez természetes - a közbeszerzés a legjobb módja az átláthatóságnak.
Végül kiemelném azt, hogy a közpénzek útja a végső felhasználásig - az Állami Számvevőszék megállapítása szerint - követhetetlen a jelenlegi rendszerben. Egy mondattal - és most nem a számvevőszéki jelentésből idézem már ezt az egy mondatot, saját következtetésem -: mindez tulajdonképpen lehetővé teszi a közpénzek tekintetében a pazarlást és a korrupciót.
Úgy gondolom, nem szükséges bizonyítani, hogy a kormány ezekkel a következtetésekkel teljes egészében egyetért. Ezek a következtetések a kormány programjában mint megoldandó feladatok szerepelnek, és - ahogy az elnök úr utalt rá helyesen - a törvénymódosítások, illetőleg törvényjavaslatok előkészítése folyamatban van, amelyek ezen következtetések hátterét és problématömegét megkísérlik majd kezelni, és ennek alapján hamarosan a tisztelt Országgyűlés is tárgyalhat a kérdésekről.
A jelentéshez fűzött határozati javaslattal is egyetért a kormány. Külön szólnék a 3. pontról, amely a költségvetési összefüggéseket tartalmazza: itt hangsúlyoznánk a fokozatosságot a megvalósítás tekintetében. Fontos azonban - és e helyütt is szeretném kifejezésre juttatni -, hogy a kormány erős és szakszerűen működő Állami Számvevőszékben érdekelt, mert az a felfogása, hogy ez fontos az országnak, fontos az Országgyűlésnek és fontos a kormánynak egyaránt.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi