KOVÁCS LÁSZLÓ

Full text search

KOVÁCS LÁSZLÓ
KOVÁCS LÁSZLÓ külügyminiszter: Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Frakcióvezető Úr! Tegnap, amikor az európai integrációs bizottságban igen részletes tájékoztatást adtam a tárgyalások eredményeiről, és őszintén sajnálom, ha a Fidesz belső kommunikációja nem működik, és ezt a Fidesz jelen lévő képviselői nem tartották szükségesnek vagy fontosnak továbbítani (Közbeszólás a Fidesz soraiból: Hol a miniszterelnök?), ezért most néhány dologra fogok reagálni, mindenekelőtt az ön álságos felvetéseire. (Közbeszólások a Fidesz soraiból.)
Azt mondja, hogy mi többen is méltánytalannak tartottuk az Európai Unió pénzügyi ajánlatát. Így igaz, méltánytalannak tartottuk, és ezért tartottunk ki este hatig (Közbeszólások, derültség a Fidesz soraiban. - Az elnök csenget.) - miközben a dán házigazdák programja szerint már rég másnak kellett volna történnie -, azért, hogy növeljük ezt a pénzügyi támogatást, a direkt kifizetés részét. Szeretném önt felvilágosítani arról, mert úgy látszik, elkerülte a figyelmét minden eddigi megnyilatkozásunk, és csak a polgári öntevékeny csoportok fejének a megjegyzéseit szokta hallgatni, hogy Magyarország számára azért volt fontos a közvetlen támogatás, mert ebben jobb arányt tudunk elérni, mint a költségvetési kompenzációban, éppen a magyar termésátlagok magassága miatt.
(10.30)
Egy összehasonlító adat, ami persze nem fog önnek tetszeni: miközben Lengyelország 3 tonna/hektár kvótát kapott a gabonahozamra, addig Magyarországnál ez 4,7 millió tonna. (Zaj, közbeszólások a Fidesz soraiban. - Dr. Áder János: És mennyi a franciáké?) Ezért... (Zaj.) Én meghallgattam önt, frakcióvezető úr, legyen szíves és türtőztesse magát (Az elnök csenget.), és hallgasson engem is végig! (Taps a kormánypártok soraiban.) Ezért küzdöttünk, a közvetlen kifizetések emeléséért, és Lengyelország világosan megmondta, hogy őket ez kevésbé érdekli, a lengyel költségvetés nehéz helyzete miatt nekik a költségvetési kompenzációra van nagyobb szükségük.
Ön tehát azt mondja, hogy ami miatt mi gyaláztuk önöket, azt most ünnepeltetjük. De ön sem tudott egyetlen olyan idézetet felvetni, amiben mi gyaláztuk volna önöket (Felzúdulás a Fidesz soraiban.), mi az Európai Unió ajánlatáról beszéltünk, annak a méltánytalanságáról. (Az elnök csenget.)

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi