MOLNÁR OSZKÁR

Full text search

MOLNÁR OSZKÁR
MOLNÁR OSZKÁR (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Remélem, hogy ezt a két percet az MSZP- és az SZDSZ-frakció még türelemmel meghallgatja.
Kuncze Gábor frakcióvezető, mesemondó és mókamester úr töredékpártja újra félre akarja vezetni a magyar társadalmat (Közbeszólás az MSZP soraiból: Ehhez tényleg kell egy kis türelem!), mint tette azt ebben az esztendőben áprilisban a választási kampány idejében, amikor is azt hazudta a magyar társadalomnak, hogy 18 százalék szja-kulcsot fog bevezetni. (Közbeszólások az MSZP soraiból: Miről beszélsz? - Nem arról beszél!) Most azonban más a helyzet, tisztelt képviselőtársaim. Eddig csak teóriákat hallgattunk, most hadd mondjak el egy konkrét történetet!
Edelény egy kis város Északkelet-Magyarországon, 12 ezer lakossal, ahol 1995 és 2000 között felütötte a fejét a kábítószer-fogyasztás. (Közbeszólás az MSZP soraiból: Meglátszik!) Kérem szépen, az elmúlt két-három esztendőben ez teljesen megszűnt, egészen a múlt hétig (Közbeszólások az MSZP soraiból.), egészen a múlt hétig szűnt meg, amikor is 16 darab fiatalkorút kellett a rendőrkapitányságnak kihallgatnia kábítószer-fogyasztás miatt. (Folyamatos közbeszólások az MSZP soraiban.) Már felütötte a fejét újra a kábítószer-fogyasztás ebben a régióban is.
Eörsi Mátyás képviselő úrnak csak annyit szeretnék üzenni: mi megpróbáljuk úgy nevelni a gyermekeinket, hogy fel se merüljön bennük, hogy megkóstolják a kábítószert, szemben önökkel. És tudják, hogy mi a legszomorúbb ebben? Ebben az a legszomorúbb, hogy a Magyar Szocialista Párt ebben a kérdésben is megadja magát, lefekszik az SZDSZ-nek azért, hogy ezt a koalíciót egyben tartsa, és ezért kész feláldozni a magyar társadalmat is. (Taps a Fidesz soraiban.)

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi