BERNÁTH ILDIKÓ

Full text search

BERNÁTH ILDIKÓ
BERNÁTH ILDIKÓ (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Miniszter Úr! Képviselőtársaim! A múlt héten valósággal sokkolta az ország közvéleményét az a kormányzati bejelentés, miszerint csökkenni fog az otthonteremtéshez nyújtott hitelek kamattámogatásának mértéke. A választókkal együtt valamennyien jól emlékszünk azokra az ígéretekre, amelyek még a választási kampány során hangzottak el, többek között a miniszterelnök úr szájából. Így hangzott például: „Az MSZP semmit sem akar megszüntetni, semmit sem akar elvenni az emberektől, hanem tovább szeretné bővíteni a kedvezményes lakáshitel-támogatásokat.” Ez a választási ígéretek egyike volt. De tavaly októberben Lamperth Mónika miniszter asszony a következő kijelentést tette: „A kormány fel kívánja emelni a lakásépítési kedvezmény összegét, segítve ezzel a gyermekvállalást és az otthonteremtést.” Ehhez képest a múlt heti bejelentés már a harmadik elem volt abban a sorozatban, amely megkurtítja, beszűkíti az eddigi támogatások mértékét.
Először a felvehető hitel mértékét csökkentette a kormány, ehhez képest viszont - miközben a választóknak szűkül a lehetősége - volt olyan kormánytag, aki élt ezzel a lehetőséggel. Először Magyar Bálintról értesülhettünk, majd pedig Juhász Ferencről, a hétvégén pedig Kökény Mihály miniszter úrról derült ki, hogy a hitelfeltételek megváltoztatása előtt már éltek a hitelfelvétel lehetőségével. Sőt, a napokban Csabai Lászlóné lakásügyi kormánybiztos ismerte el, hogy ő is élt a hitelfelvétel lehetőségével.
Már megkérdezte egyszer két képviselőtársam, hogy kik voltak azok a magas beosztású köztisztviselők, kormánytagok, akik éltek ennek a hitelfelvételnek a lehetőségével. Nem kaptak akkor öntől erre választ. Én most újra megkérdezem a miniszter úrtól, hogy kik voltak azok a kormánytagok, akik éltek ezzel a kedvezményes hitelfelvételi lehetőséggel.
Várom megtisztelő válaszát. (Taps az ellenzéki padsorokból.)

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi