DR. SZANYI TIBOR

Full text search

DR. SZANYI TIBOR
DR. SZANYI TIBOR földművelésügyi és vidékfejlesztési minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Öt kérdés, igyekszem nagyon gyorsan mind az ötre választ adni. Ön úgy teszi föl a kérdést, hogy a gazdák nem jutottak hozzá bizonyos támogatásokhoz.
Ez tételesen nem igaz, ugyanis a gazdák túlnyomó többsége hozzájutott a géptámogatásokhoz, mindössze 2-3 százalékra tehető azoknak az aránya, akik esetében a kifizetés késedelmet szenved, vagyis azt hiszem, be kell lássuk, ez egy kezelhető nagyságrend.
A pénzkeret kicsi - nem tudom, történelmileg az eddigi legnagyobb Magyarország történetében, 24 milliárd forint volt a 2003-as esztendőben a gépvásárlásokra előirányzott pénzkeret. Egyébként ez pontosan duplája annak, ami 2000-ben volt még az Orbán-Torgyán-kormány idején, és ugyancsak az Orbán-Torgyán-kormány idején a kétéves költségvetés 18-18 milliárd forintot biztosított e célra.
(16.20)
Ebből is lehet látni, hogy mintegy 30 százalékkal haladta meg a Medgyessy-kormány által e célra szánt keret, mint amit az Orbán-Torgyán-kormány idején erre a célra fordítottak.
A gazdák azt is tudják, hiszen a tájékoztatás ez ügyben számukra célzott volt, mindazok, akik érvényes támogatási okirattal rendelkeznek, január hónapban fogják megkapni, éspedig kamattal növelt összeggel, ezt a vonatkozó támogatást. Hozzáteszem nagyon gyorsan, hogy ez a kamat természetesen a jogszabályokban meghatározott mértékű, ami nyilvánvalóan általában alatta szokott maradni az akármilyen rövid lejáratú banki hiteleknek, ezekre egyébként az államnak nincs nagy ráhatása, hogy az éppen mennyi.
Végezetül, a minisztériumban nem azt látjuk, hogy a gazdák körében bizonytalanság lenne, a gazdák körében olyannyira bizonyosság van az agrárium fejlődését illetően, hogy ez a soha nem látott mértékű támogatás mintegy 120 milliárd forintnyi gépi beruházást indukált ebben az esztendőben (Az elnök jelzi az idő leteltét.), ez szintén történelmi csúcsteljesítmény. Végezetül, szeretném azt is elmondani, hogy jó pár milliárd forinttal ezt az idén már a SAPARD-program által igénybe vehető támogatások is megfejelik.
Köszönöm szépen a figyelmet, elnök úr. (Szórványos taps az MSZP soraiban.)

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi