DR. TURI-KOVÁCS BÉLA

Full text search

DR. TURI-KOVÁCS BÉLA
DR. TURI-KOVÁCS BÉLA (Fidesz): Miniszter úr azt mondta, ostoba dolog az, amiről beszéltünk. (Zaj a kormánypárti oldalon.) Én meg azt mondom, hogy amiről ő beszélt, azzal sokkal nagyobb baj van, mert az nemcsak ostoba, hanem gonosz is. Azért mondom, hogy gonosz, mert tudatos, elhatározott politika része. Előbb megszerezték döntő módon és csaknem kizárólagosan azokat a gépi eszközöket, azokat az építményeket, amelyek biztosítják azt az erőfölényt, ami az önök klientúrájához tartozik. Önök állandóan arról beszéltek egy éven keresztül, hogy 60 milliárd forintot biztosítottak adósságkonszolidációra. De azt soha nem mondták meg, hogy ebből csak 18 milliárd forint jutott a gazdák és 42 milliárd a klientúra számára. (Nagy zaj és közbekiáltások a kormánypárti oldalon.)
Erről van szó itt is, miniszter úr. Ön arról beszél, hogy mi lesz az Európai Unióban, mi meg arról beszélünk, hogy mi lesz a magyar gazdákkal. Mi lesz azzal a termőfölddel, amelyet önök most már úgy is megpróbálnak megszerezni, hogy szerencsétlen elaggott gazdaemberektől életjáradékra viszik befele a Nemzeti Földalapba? (Nagy zaj.) Lehetne ez jó cél is, de önök ezt nem erre fordítják, hanem arra a bérlőtársadalomra, amelytől azt remélik, hogy uralni fogják a falut, amelytől azt remélik, hogy már szavazni sem fognak az emberek másként, csak úgy, ahogy azt a helyi kis feudális urak majd megszabják.
Az a gazdatársadalom, amit mi akarunk, egy emelt fejű, önállóan gondolkodó és szabadon választó gazdatársadalom. Megértem, hogy önök ezt nem akarják. (Taps az ellenzéki oldalon.)

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi