DR. PERSÁNYI MIKLÓS

Full text search

DR. PERSÁNYI MIKLÓS
DR. PERSÁNYI MIKLÓS környezetvédelmi és vízügyi miniszter: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Mindenekelőtt szeretném megnyugtatni, hogy támogatom a szélerőművek és más megújuló energiafajták elterjedését Magyarországon éppúgy, mint ahogy a világ más részein.
Az energiatermelés korszerűsítése, a természet és a táj védelme olyan megoldásokat kíván azonban, amelyek hosszú távon biztosítják a szükséges energiatermelést, de közben megőrzik a természeti táji értékeket, területeket. Természetesen, ha kielégítik ezeket a követelményeket, mindenütt támogatjuk szélerőműparkok létesítését. Létrejött egy tárcaközi bizottság - a GKM vezetésével, az érintett minisztériumok bevonásával -, amely kidolgozza a megújuló energia erőművi felhasználásának stratégiáját. Ennek során kiemelt jelentőséggel bír a természetvédelmi, a környezetvédelmi, illetve a gazdasági és műszaki szempontok összehangolása.
A tárcám a szélerőművek elhelyezésével kapcsolatos táj- és természetvédelmi szempontrendszert nemrégiben tájékoztatóban foglalta össze, és ez rövidesen mindenki számára elérhetővé válik. Ehhez tartozik egy térképmelléklet, amely bemutatja azokat a területeket az országban, amelyeken szélerőművek elhelyezése nem javasolt. A Kimle-Mosonmagyaróvár-Halászi-Rajka-Hegyeshalom-Jánossomorja határolta területre is a tájékoztatóban szereplő térképi adatok az irányadóak. Ezt a tájékoztatót, rövidesen megtörténő véglegesítése után, a képviselő úr részére is el fogjuk juttatni.
A tényleges területek kijelölését és az engedélyezési eljárásokat megelőzően természetesen célszerű előzetes egyeztetést folytatni a területileg illetékes természetvédelmi és környezetvédelmi hatóságokkal. A megtérülés tekintetében a tárca nem illetékes, de úgy tudjuk mi is, hogy a szélerőművek esetében ez tíz év körül alakul, és ez a megtérülés elegendő lehet a befektetések gazdaságosságához.
Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormányzó pártok padsoraiban.)

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi