LÁZÁR MÓZES

Full text search

LÁZÁR MÓZES
LÁZÁR MÓZES (Fidesz): Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! Eredetileg a kérdést a miniszterelnök úrhoz intéztem. Megpróbáltam a legmagasabb szintig eljutni, és egy perccel vagy fél perccel előtte kiment a teremből: vélhetően számára néhány ezer munkahely és egy ilyen beruházás nem olyan jelentőségű. (Felzúdulás a kormánypártok padsoraiban. - Közbekiáltás ugyanonnan: Szégyen!)
Szeretnék idézni a kormányprogramból, amelynek az a címe, hogy “A nemzeti közép, a demokratikus koalíció kormányának programja”. Ez önmagában is megérne egy interpellációt. A következő van benne: “Előmozdítjuk a vidéki munkahelyteremtést, és segítjük a meglévők megtartását.” Ebben az ügyben - és most már sorozatról van szó - ez egyáltalán nem lelhető fel.
Tisztelt miniszter úr! Lehet, hogy ön úgy gondolja, hogy sok mindent megtettek, de a végeredmény az, hogy most már nem első, nem második, hanem többedik alkalommal ezek a nagyberuházók nem Magyarországot választják. Nehogy azt gondolja, hogy elsősorban a munkanélküliség az oka ennek.
Én a személyi felelősségre vonást is megkérdeztem volna a miniszterelnök úrtól, de erre sem kaptam igazán választ öntől, úgyhogy a válaszát nem áll módomban egyáltalán elfogadni.
Köszönöm. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.)

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi