KUNCZE GÁBOR

Full text search

KUNCZE GÁBOR
KUNCZE GÁBOR (SZDSZ): Elnök Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! Szögezzük le: az Alkotmánybíróság érdemben nem bírálta a kórháztörvényt, hanem eljárási okokra hivatkozva semmisítette meg. Én magam majd érdeklődve várom a köztársasági elnök úr felszólalását, amikor egyébként a vitára sor kerül. Ez azonban... (Közbeszólás a Fidesz soraiból.) Úgy jövök ehhez, hogy az Alkotmánybíróság kimondta, hogy lehetőséget kell biztosítani az elnök úrnak, hogy felszólaljon a vitában. Mindenesetre, tisztelt képviselőtársaim, ez a helyzetet, az egészségügy helyzetét természetesen nem oldja meg, márpedig mindannyiunknak érdeke kell hogy legyen, hogy az egészségügy terén rendet teremtsünk.
Ma az a helyzet, hogy a jelenlegi szerkezetben és a jelenlegi finanszírozási rendszerben az egészségügy elégtelenül finanszírozható, és nem működik megfelelően. Ugyanakkor azonban azok a követelések - ilyet ma is hallottunk már -, amelyek arról szólnak, hogy az a reform, hogy több tízmilliárd pluszt beleteszünk a költségvetésből az egészségügybe, valójában nem reform, semmilyen új elemet nem hordoz, viszont nem jelent megoldást sem, mert ehhez a vállalkozások és a magánszemélyek esetében jelentős mértékben emelni kellene a befizetéseket, ami nyilván nem járható út számunkra.
Ezért nem marad más, mint amit a miniszter úr mondott: valóban, az ellátórendszernek is, illetve a finanszírozási rendszernek is a reformja, annak érdekében, hogy többletforrásokat vonjunk be az egészségügy megfelelő működtetéséhez, azért vonjunk be többletforrásokat, hogy a betegeknek jobb legyen, hogy ők kapjanak magasabb színvonalú szolgáltatást. Az elmúlt kormányzati ciklusok nem adtak elég erőt ehhez a feladathoz, ami nem egy ciklusban megoldható természetesen, hanem több cikluson átnyúlik (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.), ezért kell erről vitatkozni, és ezért kell megoldásokat találni.
Támogatjuk a minisztérium reformokkal kapcsolatos elképzeléseit. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi