NÉMETH ERIKA

Full text search

NÉMETH ERIKA
NÉMETH ERIKA (MSZP): Köszönöm szépen, elnök asszony. Tisztelt Miniszter Asszony! Tisztelt Országgyűlés! 2003. június 29. és július 1-je között Budapesten magas szintű regionális konferenciát tartottak, “Romák a bővülő Európába: a jövő kihívásai” címmel, amelynek házigazdája a magyar kormány volt.
A konferencia rendkívül sikeresnek bizonyult. A résztvevők egyetértettek a roma kisebbség körében jellemző szegénység és kirekesztettség hosszú távú csökkentésének szükségességében, és két konkrét megállapodás is született. Az egyik a roma integráció évtizede 2005-15 elnevezésű program megindítása, a másik pedig egy roma oktatási alap létrehozása. Mindkét kezdeményezés kidolgozása 2004-ben, megindítása 2005-ben kezdődik.
A kormányzatok vezetői a magyar miniszterelnök ihletésére elkötelezték magukat a roma integráció évtizede című program megvalósítására. Az évtized folyamán az érintett országok a romák integrációját elősegítő politikát alakítanak ki és valósítanak meg.
A program célja a szegénység és a kirekesztettség ördögi körének megszakítása, valamint a roma kisebbséghez tartozók élethelyzetének javítása az alábbi intézkedések megtételével: világos, számszerűsített nemzeti célkitűzések meghatározása, a roma népesség gazdasági helyzete és társadalmi integrációjának javítása érdekében; továbbá az ehhez kapcsolódó információs bázis kialakítása, a célok eléréséhez vezető nemzeti cselekvési tervek kialakítása és megvalósítása; valamint a meghatározott célokhoz viszonyított előrehaladás rendszeres figyelemmel kísérése és a cselekvési tervekben az évtized során szükségessé váló módosítások kialakítása.
A konferencián részt vevő országok kivétel nélkül kifejezték az évtized megvalósításában való részvételi szándékukat. Az eredmények megvalósítása érdekében számos testület felállításáról is döntés született, melyek közül érdemes megemlíteni a budapesti központtal működő titkárságot vagy az évtized-irányító bizottságot, amelynek elnökletét Magyarország látja el 2004-től.
A konferencia résztvevői egyetértettek abban, hogy a roma közösségek bevonása a program megvalósításának elengedhetetlen követelménye. Így a tervek szerint a romák szerephez jutnak számos tervezett testületben.
Tisztelt Miniszter Asszony! Az alábbi kérdésekre várom válaszát. Elképzelésük szerint a roma integráció évtizede program megindítása és működése milyen gazdasági és politikai változásokat fog hozni a roma kisebbség számára? Ezek a változások milyen hatást fognak eredményezni a programban részt vevő, más és más kultúrával rendelkező országokban? A roma kisebbséghez tartozók bevonása milyen szintű és mélységű lesz Magyarországon, és ehhez milyen speciális képzések társulnak majd? (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.)
Várom válaszát. Köszönöm. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi