DR. VERES JÁNOS

Full text search

DR. VERES JÁNOS
DR. VERES JÁNOS pénzügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Azt kell mondjam, hogy a költségvetési törvény, ha ma a parlament elfogadja - és remélem, hogy a képviselő úr szavazatát is az igenek között tudhatjuk (Derültség.) -, akkor tartalmazza azt a pontot, amely pontosan szabályozza a 2004. évi cél- és címzett támogatások ebből a szempontból egyértelmű kezelését.
Nevezetesen: a 2004. évben induló új címzett és céltámogatások esetében ez a fajta áfaelszámolási szabály nem érvényes, hanem az érvényes, hogy visszaigényelhetik - jogosultság esetén természetesen - az önkormányzatok ebben az esetben ezeknél a beruházásoknál az áfaösszeget. Ez egyébként a mi számításunk szerint 64,3 milliárd forint értéket érint az imént elmondott beruházási körben, tehát címzett és céltámogatások körében.
A céljellegű decentralizált előirányzatok területén a kiegyenlítést szolgáló előirányzatok esetében 16,9 milliárd forinttal számolunk a következő évre, és a folyamatban lévő ügyek esetében ugyanez igaz. Ami újként fog indulni a következő évben, ebben az esetben már az új szabály lesz érvényes, tehát a következő évben induló új beruházások esetében ennél a két forrásnál már az új szabály lesz érvényes.
Összességében az áfaszabályok változásánál azt az alapszabályt kell figyelembe venni, hogy ami ebben az évben elindult és a következő évre átmenő beruházás, az ez évi szabályok érvényesek rá, mindaddig, míg a beruházás be nem fejeződik; ami nem tud elindulni ebben az évben különböző szabályok miatt, arra a következő év január 1-jétől érvényes áfaszabály lesz érvényes.
Ebből következően a mi számításunk szerint összességében a működési többletkiadásoknál 1,3 milliárd forint, a felhalmozási többletkiadásoknál 8,6 milliárd forint, tehát összességében 9,9 milliárd forint az az összeg, amely a mostani, rendelkezésre álló adatok alapján a költségvetési törvényben szereplő számok szerint szemben áll azzal a bizonyos 119 milliárd forintos összeggel, amely önkormányzati többletfinanszírozásként szerepel (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) a mostani javaslatban, amiről remélem még egyszer, hogy a mai napon igennel szavazunk.
Köszönöm a figyelmet. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi