DR. VERES JÁNOS

Full text search

DR. VERES JÁNOS
DR. VERES JÁNOS pénzügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Úr! Szeretném még egyszer megemlíteni a képviselő úr konkrét kérdésére a konkrét választ.
Az ön által kérdezett címzett és céltámogatások esetében egyetlenegy forint veszteség sem éri, hiszen benne van a költségvetési törvényben az - még egyszer mondom, ha elfogadja a parlament többsége ma este -, hogy nem lesz rájuk érvényes.
A másik kérdésére pedig, képviselő úr, szeretném még egyszer elmondani: ha összeszámoljuk az összes többletforrást a 2004. évre, akkor több mint 130 milliárd forint a többletforrás, ezzel szemben az imént elmondtam konkrétan a két számértéket, össze is adtam, 9,9 milliárd forint lehet a maximális érték, amely az áfaszabályok változása miatt érintheti az önkormányzatokat. Ebből következően tehát azt gondolom, hogy az, amit ön mondott a több mint 10 milliárd forinttal ebben a kérdésben, dobálózni a számmal nem érdemes, akkora értékbeli, nagyságbeli különbség lehetséges csak, amiről én beszéltem, és konkrétan végig van vezetve, ahogyan az imént utaltam - még bővebb időben - arra, hogy milyen tételekből adódik ez.
Kérem szépen válaszom elfogadását. Köszönöm figyelmüket.

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi