DR. RÉPÁSSY RÓBERT

Full text search

DR. RÉPÁSSY RÓBERT
DR. RÉPÁSSY RÓBERT (Fidesz): Tatai-Tóth képviselőtársamnak szeretném elmondani, elnézését kérjük, ha úgy gondolja, hogy őt meg akartuk bántani. Eszünk ágában sem volt, nehogy félreértse a szavainkat. Inkább önt is arra késztetem, gondolkodjon el azon, miért önnek kell ezt a törvényjavaslatot védenie, miért nem Medgyessy Péternek vagy László Csabának. Ha már olyan sokat tudtak Szász Károly és a PSZÁF felelősségéről a nyár folyamán nyilatkozni, ha már nap mint nap úgy gondolták, hogy Szász Károly felelősségéről vitát kell folytatniuk a nyilvánosság előtt, ha már a miniszterelnök például a Szász Károly jövedelmi viszonyaira vonatkozó adatokat is a nyilvánosság elé tárta, akkor miért nem Medgyessy Péter vagy László Csaba védi meg ezt a törvényt? Miért ön kénytelen ezt a törvényt megvédeni, olyan feladatot magára venni, aminek tényleg azt hiszem, hogy nem önnél van a legjobb helye? De, képviselő úr, nyugodjon meg, a felszólalását érdeme szerint és teljes felelősséggel vizsgáljuk meg.
Mindenesetre, államtitkár úr, az előbb ön által emlegetett vizsgálat eléggé szép kis csúsztatás volt, hogy az a vizsgálat, ami lefolyt ugyan, de senki nem tudja, hogy mi lett az eredménye, csak a kormány tudja, hogy mi lett az eredménye, és ezt figyelembe vette, amikor például a PSZÁF jelentését nem fogadta el.
(17.40)
De azért, ha megengedné, gondolom, hogy ha holnap ellátogatnék a Pénzügyminisztériumba, hogy szíveskedjen már az asztalra tenni azt a vizsgálati jelentést, hogy mondjuk, beleolvashassanak az ellenzéki képviselők, akkor fellelhetnénk egy ilyen jelentést, államtitkár úr? Lenne egy ilyen vizsgálati jelentés? (Varga Mihály: Ne álmodozz, Robi!) Vagy úgy kell ezt érteni, hogy a Pénzügyminisztériumban gondoltak egyet, és nem fogadták el a PSZÁF beszámolóját, gondoltak egyet, és benyújtották ezt a törvényjavaslatot. (Varga Mihály: Veres ingatja a fejét! - Dr. Veres János nevet.)

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi