DR. VERES JÁNOS

Full text search

DR. VERES JÁNOS
DR. VERES JÁNOS pénzügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Répássy Képviselő Úr! Szeretném a képviselő úr figyelmét felhívni két tényre. Az ön iménti hozzászólásában olyan állítások hangzottak el, amelyek ön által is tudottan nem a valóság talaján gyökereznek. (Dr. Répássy Róbert: Konkrétan melyikre tetszik gondolni?) Konkrétan arra gondolok, képviselő úr, hogy a sajtóban több alkalommal megjelent, azt gondolom, hogy a parlamentben négy alkalommal már elhangzott, ezért most ötödik alkalommal is megerősítem, hogy László Csaba, amikor a Kereskedelmi és Hitelbank vezérigazgató-helyettese volt, nem töltött be olyan munkakört, amely munkakör kapcsán bármilyen kapcsolata és bármilyen jogköre lett volna az ön által hivatkozott tevékenységet folytató (Dr. Répássy Róbert: Esetleg Draskovics Tibornak!), K&H-hoz kötődő cég irányítására.
Azért tartottam ezt fontosnak megemlíteni, mert a képviselő úr olyan kifejezést használt az iménti mondataiban, amely alapján azt engedte meg feltételezni, konkrétan is kijelentette, hogy bizonyosan volt László Csabának felelőssége abban, amely tevékenységet az utóbbiak során, az utolsó időszakban úgy lehet megítélni, hogy szabálytalan tevékenységként folyt a K&H Banknál.
Szeretném még egyszer megerősíteni, ahogyan ezt megjelent a sajtóközleményben, megjelent a miniszter úr nyilatkozatában, a miniszter úr itt, a parlamentben nyilvánosan is elmondta, és ezt követően még elhangzott a parlamentben más személyektől is, hogy amikor ő ennek a banknak a vezérigazgató-helyettese volt, olyan tevékenységért volt felelős a bankban, amely nem köthető össze a bank ezen cégének tevékenységével, ebből következően nem visel felelősséget ennek a cégnek a tevékenységéért.
Ha lehetséges, a későbbiek során akkor, amikor ilyen jellegű megnyilatkozások hangzanak el, ezt kérném szépen figyelembe venni. Köszönöm szépen a figyelmüket.

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi