DR. VERES JÁNOS

Full text search

DR. VERES JÁNOS
DR. VERES JÁNOS pénzügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Miután a képviselő úr jogvégzett ember, ezért bizonyára pontosan tudja azt is, hogy senki más a magyar kormány részéről nem jogosult, mint a pénzügyminiszter azon vizsgálat elrendelésére és lefolytatására, amely vizsgálat címét a képviselő úr megemlítette. Amikor a képviselő úr bizonyos polémiát folytat ebben a kérdésen, akkor azt kell mondjam, hogy nincs más megfelelő lehetőség arra - még ha a képviselő úr által felvetett kérdéseken valaki a gondolkodás után valamilyen következtetésre jutna is -, az érvényes jogrendszer szerint a pénzügyminiszter az, aki ebben a kérdésben bármilyen módon is elrendelhet vizsgálatot.
Ezt követően a pénzügyminiszter körültekintő volt a tekintetben, hogy a továbbiakban, a vizsgálat elrendelését követően megbízta a közigazgatási államtitkárt, aki a minisztérium részéről a PSZÁF-fel ebben a kérdésben a kapcsolatot tartotta; már csak azért is, hogy az ön által elmondott különleges helyzetet semmiképpen ne lehessen ilyen módon beállítani, ahogy ön is beállította. Azonban a vizsgálattal kapcsolatos kérdéseknek az elrendelésére nem volt más jogosult, nem lehet jogosult a közigazgatási államtitkárság ebben az esetben, hiszen a törvény pontosan nevesíti az ezzel kapcsolatos jogi helyzetet. Köszönöm szépen a figyelmet. (Szórványos taps a kormánypártok padsoraiban.)
(17.30)

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi