DR. VERES JÁNOS

Full text search

DR. VERES JÁNOS
DR. VERES JÁNOS pénzügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Megnyugtatom önt, hogy törvényesen jártunk el, az adott vizsgálatot, bár nem pontosan abban a szövegkörnyezetben, ahogy képviselő úr most meghivatkozta a sajtóból, a pénzügyminiszter úr elrendelte. A vizsgálat eredményéről a kormányt tájékoztatta. A kormány a tájékoztatás figyelembevételével hozta meg azt a döntését, amely döntés egyik elemeként ez a törvényjavaslat a parlament elé került.
Más döntéseket is hozott a kormány ennek kapcsán. És azt kell mondjam, hogy ezen az ülésén, amelyen mind a PSZÁF eddigi gazdálkodásával kapcsolatos tapasztalatokat, a PSZÁF működésének 2002. évi tapasztalatait, a KEHI jelentését tárgyalta a kormány, továbbá tárgyalta a pénzügyminiszter ezen vizsgálatának tapasztalatait is, hozta meg azon döntését, részben Szász elnök úr véleményét, az őáltala tett nyilatkozatot is figyelembe véve, ami alapján többek között most ezt a törvényt tárgyalja a parlament. Egyébként pedig az a kérdés ilyen módon lezárult.
De az a javaslatom a továbbiakban tisztelt elnök asszony felé és a Ház felé is, hogy olyan témáról folyik most a parlamentben a vita, amelynél azt gondolom, vissza kellene térni konkrétan magához a törvényjavaslathoz. Úgy vélem, hogy ezek a kérdések, noha nem mondom, hogy nem voltak érdeklődésre számot tartók, de nem köthetők szorosan ezen törvényjavaslathoz. Csak azért válaszoltam képviselő úr felszólalásának néhány momentumára, mert úgy vélem, hogy a tények pontos ismerete szükséges ahhoz, hogy megfelelő tartalmú kijelentések hangozzanak el. A magam részéről egyébként most már csak a törvényjavaslattal kapcsolatos észrevételekre kívánok reagálni. A lényeg, úgy gondolom, a körülményeket illetően elhangzott a korábbiakban.
Köszönöm szépen a figyelmet.

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi