GÖNDÖR ISTVÁN

Full text search

GÖNDÖR ISTVÁN
GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök asszony. Képviselőtársaim, így tényleg rettentő nehéz lesz vitatkozni. Miközben Tállai képviselő úr elmond sok valós dolgot, közé beágyazza a következőt - azért, képviselő úr, mert szeretnénk tárgyszerűek maradni -, azt állította, hogy megszűnt a lakástámogatás. Nem igaz, képviselő úr, mert nőttek, és tovább nőnek a szociálpolitikai kedvezmények, és mindössze 15 millióra csökkent a kedvezményesen felvehető hitel összege. Ez azt jelenti, hogy megint csak az a réteg tudja ezt igénybe venni, amely valóban rászorul, és nem mások szívják el előlük ezt a lehetőséget.
Járulékok: Tállai képviselő úr, ön is meg Varga Mihály is ott ült a pénzügyi tárcánál, amikor a minimálbérből elszedték a nagyobb részt, és csak a kisebb rész maradt a bérből és fizetésből élőknél. Ha kételyei vannak, szívesen ajánlom a Statisztikai Hivatal kiadványát, amelyből egyértelműen látható, hogy évi 100-112 milliárd forinttal, tehát a béreket mindenkor meghaladó mértékben nőtt a személyi jövedelemadó-bevétel az önök kormányzása idején.
A harmadik tétel, ami megint nem valós: a járulékok. A kulcsot valóban csökkentették, de a fix összeget évről évre növelték, és függetlenül a kiáramló bérektől, a vállalkozóknak ezt hónapról hónapra fizetniük kellett. Mi az ígéretünkhöz híven már csökkentettük, és 2006-ig valóban meg is szüntetjük ezt a tételest.
Köszönöm szépen, elnök asszony. (Taps az MSZP soraiban.)

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi