SZABÓ LAJOS

Full text search

SZABÓ LAJOS
SZABÓ LAJOS (MSZP): Tisztelt Elnök Asszony! Tudnék, de nincs házszabályszerű lehetőségem, hogy Becsó Zsolt kétpercesére reagáljak, ezért azt nem teszem meg. Meg tudjuk beszélni majd a folyosón, magánbeszélgetésen.
Most a Szijjártó Péter képviselőtársam által érintett módosító indítványokról kívánok szólni. A jövőt szolgáló beruházásokat hiányolta ebből a költségvetésből Szijjártó Péter a gazdaságélénkítés, gazdaságfejlesztés kapcsán.
Nekünk azért nem kellett tízmilliárdos módosító indítványt beadni ehhez a költségvetéshez, elég volt az, amire az első kétpercesemben beszéltem, mert ebben a költségvetésben 352,5 milliárd forint szolgálja a közlekedés országos hálózatainak fejlesztését. Ebből 207 milliárd forint áll rendelkezésre a gyorsforgalmi úthálózat fejlesztésére, 10 milliárd forintot már a következő évek építéseinek az előkészítésére fordítunk, 32 milliárd forint van az EU-támogatással megvalósuló útfejlesztésekre, 88 milliárd a jelenleg meglévő, de rossz állapotban lévő utak fejlesztési, útfenntartási feladataira, és 15,5 milliárd forint egyéb fejezeti forrás vasúti, közúti és általános logisztikai beruházásokra.
Tudjuk azt, hogy mindezeknél még ésszerűen is sokkal több pénzt lehetne ezekre a célokra elkölteni. Senki nem vitatja, hogy ez a terület több pénz bevenne. A jelenlegi költségvetési helyzet, a jelenlegi bevételek ezt teszik lehetővé, ezt tudjuk felelősséggel úgy beletenni ebbe a költségvetésbe, hogy ne jelentsen még elvonási oldalon olyan terheket, amelyeket már nem lenne ésszerű fölvállalni.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypárti képviselők padsoraiban.)

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi