SZABÓ LAJOS

Full text search

SZABÓ LAJOS
SZABÓ LAJOS (MSZP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Hozzászólásomban a Font Sándor képviselőtársam által említett első módosító javaslathoz kívánok hozzászólni. Ez a módosító javaslat tette, teszi lehetővé azt, hogy átvezetésre kerültek a költségvetésen azok a döntések, amelyek lehetővé tették azt, hogy az önkormányzatok az eredeti beterjesztéshez képest mintegy 44,8 milliárd forinttal több pénzzel rendelkezzenek, így az eredeti beterjesztéshez képest és a tavalyi évhez képest 130 milliárd forinttal több jut az önkormányzatoknak 2004-ben, mint amennyi jutott 2003-ban. Tudom azt, hogy ennél a számnál is lehet nagyobb számot mondani, ennél a pénznél többet is el tudnának költeni az önkormányzatok, de azt hiszem, hogy ez már egy tisztességes növekedés.
Ez a módosító indítvány tette lehetővé azt, hogy az oktatási normatívák 23,8 milliárd forinttal, a szociálisak 12,6 milliárd forinttal nőjenek. Ez a módosító indítvány teszi lehetővé azt, hogy 3 milliárd forintos pótlólagos szociális normatívát adjunk a lakásfenntartási támogatásokhoz, így 2004-ben 2,5-szeresét kaphatják a rászoruló családok ebből a részből, illetve 2004-től a rászoruló bölcsődések is ingyenesen étkezhetnek.
A módosító indítvány egy másik része azt teszi lehetővé, hogy az előző ciklusban megvont, tűzoltóknak járó, vonuló állománynak járó veszélyességi pótlékot, amit mi 22,5 százalékkal visszaállítottunk, most duplájára emeljük, 45 százalék legyen, illetve lehetőséget biztosít a tűzoltók béremelésére. Ez a módosító indítvány teszi lehetővé azt, hogy a régóta változatlan mértékű községfenntartási normatíva 10 százalékkal nőjön, illetve egy új normatíva mintegy 10 milliárd forinttal kerüljön bevezetésre, és 5 milliárd forinttal több jut a jövedelemkülönbségek mérséklésére.
Köszönöm a türelmet, elnök asszony. (Taps az MSZP soraiban.)

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi