ÉKES JÓZSEF

Full text search

ÉKES JÓZSEF
ÉKES JÓZSEF (MDF): Köszönöm a szót, elnök asszony. Talán a Szabó Zoltán képviselőtársam által elmondottakra, hogy pufogtat a Fidesz: sajnos az MSZP részéről is nagyon sokszor azt lehet hallani, hogy mit nem tett meg a Fidesz annak idején, vagy mit miért és hogyan tett meg.
Úgy érzem és úgy érzékelem, hogy ennek a kormánynak saját költségvetésével szemben felelősséggel kell tartoznia. Ez a kormány annak idején rengeteget ígért, és ezek az ígéretek sajnos a költségvetési főösszegek alapján nem tapasztalhatók és nem fellelhetők. Abban a pillanatban, amikor a gazdasági társaságok terheit növeljük, képviselőtársam, akkor nem egy élénkülés fog bekövetkezni, hanem a gazdasági társaságoknál is inkább szigorítás fog bekövetkezni.
(9.50)
Megnézik-e egyáltalán azt, hogy azt a pluszterhet miből tudják kigazdálkodni? Egyrészt vagy befejezik a tevékenységüket, másrészt vagy elbocsátanak oly mértékben, hogy a terheket ki tudják gazdálkodni. Emiatt tulajdonképpen Magyarországon, hiába is mondtuk és hiába is próbálunk úgy fogalmazni, hogy a munka értékének, a munka becsületének és a kereseti viszonyoknak valóban nincs meg az az értékük, amelyet elvárhatunk egy Unióhoz csatlakozó országtól, ha a terhek növekednek, akkor az a reakciót elsősorban úgy fogja kiváltani, hogy létszámleépítést fognak a gazdasági társaságok végrehajtani. Ez szomorú tény.
Más országokban meg tudták azt tenni, hogy adókat csökkentettek. Nálunk ezt miért nem lehetett olyanformán kialakítani, hogy ez valóban belső élénküléshez is tudjon vezetni, vagy olyan fejlesztésekhez tudjon vezetni, ami szükségszerű.
Nem véletlenül mondtam a környezetterhelési díj visszaforgatásának lehetőségét. Bekerül a nagy kalapba, és mindenhova máshova jutni fog, csak a technológiafejlesztésre nem fog jutni. Környezetvédelmi technológiafejlesztésre nem fog jutni! Mitől válnak a magyar gazdasági társaságok - elnézést - korszerűvé? Mitől tudnak majd adott esetben az uniós piacon korszerű terméket úgy előállítani, hogy megfeleljenek azoknak a környezetvédelmi beruházási előírásoknak, amelyeket előírnak számukra? (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) Nem fognak tudni, ezt ön is nagyon jól tudja, mint ahogy mindannyian tudjuk. (Taps az ellenzéki oldalon.)

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi