BÁRSONY ANDRÁS
BÁRSONY ANDRÁS
BÁRSONY ANDRÁS külügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Meggyőződésem szerint a probléma, amelyet ön fölvetett és meglehetősen széles spektrumban fejtett ki, nagyon fontos jelensége a magyar közéletnek, és többet is megér, mint pusztán egy napirend előtti fölszólalást és arra adandó választ.
Nemcsak a politikusoknak, hanem történelemtudósok és az igazságügy minden rendű és rangú szakértőjének van feladata abban, hogy közösen küzdjünk az antiszemita, rasszista, kirekesztő nézetek ellen, és megteremtsük azt a társadalmi közeget, amely valóban nem fogad be ilyen nézeteket, és el is ítéli azokat.
Szeretném azonban azt is megjegyezni, hogy az a példa, amelyet ön hozott, egész pontosan a Német Szövetségi Köztársaság minapi történelméből, nemcsak abból a szempontból tanulságos, hogy végül is egy modern konzervatív párt hogy reagált egy abszolút módon elítélendő nyilatkozatra, hanem abból a szempontból is tanulságos, hogy hogy jutott el Németország a fasizmus korszakából addig, hogy képes valóban kiszorítani a társadalomból ilyen nézeteket és ilyen nézetek képviselőit.
És itt egy dologról azért nem szabad megfeledkezni; nevezetesen, hogy Németországban nem úgy, mint Európa egyébként számos országában, nemcsak egyszerűen a közszellemnek egyfajta formálása eredményezte ezt, hanem a jogalkotás igen szigorúan lépett fel, éppen azért, mert a társadalom kezdetben meglehetősen tanácstalanul állt saját történelmével szemben. Németország olyan ország, ahol a holokauszt tagadása önmagában büntető törvénykönyvi tényállást valósít meg, ahol azért a nyilatkozatért, ha valaki megpróbálja a holokausztot tagadni, önmagában büntetőeljárással néz szembe.
(8.30)
Azt gondolom, lehet, hogy a mai Németországban már nem volna erre szükség, de amikor ezt a szabályozást bevezették, akkor ez volt az a momentum a német társadalom életében, amely nem kevéssé hozzásegítette őket feldolgozni a nácizmus és a második világháború történelmét. Lehet azt mondani persze, hogy a mai Magyarország távol áll attól a Németországtól, amilyen körülmények között ott és akkor megszülettek ezek a jogszabályok - bár így volna. Ez az a probléma, amelyen talán vitatkozni kellene, nemcsak e Ház falai között, hanem a magyar közéletben, mert éppen az ön által elmondottak, és azok a jelenségek, amelyekre ön utalt, azt bizonyítják, hogy bár valóban nagyon sok idő eltelt, de a magyar társadalomban sok ellentmondásos nézet és érzelem uralkodik, és a gyűlöletbeszédnek olyan elemei jelennek meg nap mint nap a magyar médiában, amellyel szemben, úgy tűnik, a társadalom még nem eléggé felvértezett.
Ezért meggyőződésem szerint nem az a kérdés a vitának ebben a momentumában, hogy mi az, amit szeretnénk elérni majd végcélként, nevezetesen, hogy a társadalom egészséges politikai érzülete kiszűrje ezeket a nem egyszerűen nemkívánatos jelenségeket, hanem az elítélendő jelenségeket, hanem az a kérdés, hogy addig mi lesz, amíg ez a magyar társadalomban így megérlelődik.
Szeretném tehát azt jelezni, hogy miközben mélységesen egyetértek nemcsak a politikai, hanem az eszmei indíttatásával is mindannak, amit a képviselő úr elmondott, mégis annak meggondolására kérem, hogy mérlegelje, nem célszerűbb-e ma Magyarországon többek között ahhoz hasonló lépést is megtenni, amelyet megtettek annak idején Németországban, és amely eredményre vezetett, pontosan arra az eredményre, amelyet mindannyian üdvözölhetünk, legalábbis azok, akik demokratikus módon gondolkodnak.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps az MSZP soraiban.)
