DR. OROSZ SÁNDOR

Full text search

DR. OROSZ SÁNDOR
DR. OROSZ SÁNDOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Szeretném biztosítani Szalay képviselőtársamat, hogy ugyanarról beszélünk, és értjük egymást. Én legalábbis értem őt; ugyanis a különböző kibocsátásoknál más-más időponthoz kötődik. A ma még úgynevezett határérték fölötti kibocsátásnak az a következménye, hogy azt a tevékenységet nem folytathatja. Az erőművek esetében valóban ennek megfelelően mindenképpen ösztönözni kell, hogy olyan jellegű beruházásokat valósítsanak meg, hogy tevékenységüket tovább tudják folytatni, és ezen belül az ösztönzés egyik lehetséges formája, hogy a környezetterhelési díjból - vagy azt a fajtát, amire önök gondolnak, vagy azt, amire én gondolok - valamilyen adókedvezményt biztosítson ez a törvény.
Azt gondolom, arról érdemes beszélni, hogy melyik a célszerűbb megvalósítási mód, az önök által javasolt, a melléklet egyfajta szorzószámaként feltüntetett, avagy pedig egy díjkedvezménynek az adószövegbe iktatása. Én ez utóbbi mellett kardoskodnék, de nem hinném, hogy megoldhatatlan a kétféle elgondolás közötti különbség egymással való harmonizálása. Hiszen teljes mértékben egyetértünk, a környezetet terhelő anyagok kibocsátásának a lehető legkisebb szintre való csökkentése lehet az egyedüli célja, és ilyen értelemben ennek megfelelően a környezetterhelési díj címén befolyó összegek minimalizálása lehet a célja és érdeke az ország egészének.
Köszönöm.

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi