ARATÓ GERGELY

Full text search

ARATÓ GERGELY
ARATÓ GERGELY (MSZP): Tisztelt képviselő úrnak abban a bölcsességében, hogy belelát a magyar családok fejébe, ráadásul az összesbe, rögtön innen, helyből, ebben nem osztozom. Azonban azt szeretném mondani, hogy ez nem csak szándék kérdése, és nagyon sajnálom, hogy nem értette meg, vagy nem akarta megérteni azt, amit az államtitkár asszony mondott. Tudniillik ma a családok jelentős részének nem az a problémája, hogy leülnek és kiszámolják az szja-tábla alapján, hogy a havi 20 vagy a havi 10 ezer forint a kedvezőbb-e számukra, az a probléma, hogy lakni szeretnének valahol, és ahhoz, hogy lakhassanak, ahhoz szükségük van erre a szociálpolitikai támogatásra.
És persze nagyon jó lenne, ha jutna ide is, meg oda is. Nagyon jó lenne, ha mind a két rendszerbe lehetne önteni a pénzt, csak ez nem a képviselő úr pénze. Ennek következtében ezért van az, hogy a mi módosító indítványaink arra irányulnak, hogy azok számára tegyék lehetővé ennek a kedvezménynek az igénybevételét, akik erre rászorulnak, és ugyanakkor ne vegyék el a forrást azok elől az egyéb lakáspolitikai kiadások elől, amelyek másokon is képesek segíteni. Ezt értjük mi igazságosság alatt, képviselő úr.
Köszönöm szépen.

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi