ELNÖK (Mandur László)

Full text search

ELNÖK (Mandur László)
ELNÖK (Mandur László): Köszönöm szépen, jegyző úr. Tisztelt Országgyűlés! A házbizottság múlt heti ülésén két Házszabálytól való eltérésre tett indítványt tárgyalt. A 2004. évi költségvetési törvénnyel kapcsolatos Házszabálytól való eltérés kérdésében megegyezés született, de a magyar tudomány ünnepéről szóló törvényjavaslat tárgyalásának Házszabálytól való eltéréséhez nem biztosítja valamennyi frakció a szükséges többséget.
Erre figyelemmel ez utóbbi indítványra, a futárpostában kiküldöttől eltérően, az elnök asszony elnöki jogkörével élve javaslatot tett. A házbizottság 5601/2. számú javaslatában azt kezdeményezi, hogy az Országgyűlés a Magyar Köztársaság 2004. évi költségvetéséről és az államháztartás hároméves kereteiről szóló T/5601. számú törvényjavaslat tárgyalása során úgy térjen el a Házszabálytól, hogy a módosító javaslatok benyújtására az általános vita lezárását követő napon, azaz 2003. október 31-én, pénteken 14 óráig legyen mód.
Megkérdezem a képviselőcsoportokat, kívánnak-e határozathozatal előtt felszólalási lehetőségükkel élni. (Nincs jelentkező.) Úgy látom, nem.
Tisztelt Országgyűlés! Most a döntéshozatal következik. Felhívom figyelmüket, hogy a Házszabálytól való eltéréshez a jelen lévő képviselők négyötödének igen szavazata szükséges.
Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy eltér-e a Házszabálytól a házbizottság T/5601/2. számú javaslatának megfelelően. Kérem, szavazzanak a minősített többség szabályainak megfelelően! (Szavazás.)
Az Országgyűlés 344 igen szavazattal, 1 ellenében a Házszabálytól való eltérést elfogadta.
Tisztelt Országgyűlés! A T/1389/4. számú elnöki javaslatban az Országgyűlés elnöke azt kezdeményezi, hogy az Országgyűlés a magyar tudomány ünnepéről szóló T/1389. számú törvényjavaslat döntéshozatala során úgy térjen el a Házszabálytól, hogy a módosító javaslatról történő szavazásra és a zárószavazásra - a módosító javaslat elfogadása esetén is - ugyanazon az ülésnapon, 2003. október 20-án, hétfőn kerüljön sor.
Megkérdezem a tisztelt képviselőcsoportokat, kívánnak-e a határozathozatal előtt élni felszólalási lehetőségükkel. (Nincs jelentkező.) Úgy látom, nem.
Tisztelt Országgyűlés! Most a döntéshozatal következik. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy eltér-e a Házszabálytól a T/1389/4. számú elnöki javaslatnak megfelelően. Kérem, szavazzanak a minősített többség szabályai szerint! (Szavazás.)
Az Országgyűlés 196 igen szavazattal, 155 nem ellenében, 4 tartózkodás mellett a Házszabálytól való eltérést nem fogadta el.
Tisztelt Országgyűlés! Soron következik mai ülésünk napirendjének megállapítása. Az ülés napirendjére, a tanácskozás időtartamára, a felszólalási időkeretekre elnöki jogkörben előterjesztett ajánlást kézhez kapták képviselőtársaim. A benyújtott önálló indítványokról a javaslat függelékében tájékoztattam a tisztelt Országgyűlést.

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi