DR. SZABÓ ZOLTÁN

Full text search

DR. SZABÓ ZOLTÁN
DR. SZABÓ ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Miniszter Asszony! Mit rejteget az ügyészség? Hogy az ügyészség kit rejteget, azt már egy hete tudjuk: Rejtő E. Tibort. A múlt héten azonban néhány olyan információ is kiderült, ami ezt a kérdést is indokolttá teszi.
Kiderült, hogy az elszállítást kizárólag az indokolta, hogy a gyanúsított panaszt tett a fogva tartás körülményeire. Tavaly a Fidesz azt állította, hogy a választáson a fogva tartottak 95 százaléka az MSZP-re szavazott. Legközelebb 100 százalék fog a Fideszre szavazni, ha a legfőbb ügyész mindegyikük panaszát orvosolja majd, akinek a cellájában nincs színes tévé, vagy akinek a szomszédja túl hangosan horkol éjszaka.
Kiderült ezen kívül, hogy a legfőbb ügyészt nyugtalanítja, ha törvényes nyomozati cselekményeket a nyilvánosság előtt politikai vita tárgyává tesznek. Kérdés, miért nem nyugtalanította, hogy az elmúlt negyedév során ellenzéki politikusok egyebet sem tettek, mint hogy a K&H-ügyben zajló nyomozást politikai vita tárgyává tették, így próbálva a kormánypártiakat sikkasztással és pénzmosással hírbe hozni.
Kiderült továbbá, hogy az ügyészség fatális véletlenként pont akkor intézkedett a gyanúsított elszállításáról, amikor a rendőrség, szándékát előzetesen bejelentve, ismételten ki akarta volna hallgatni. Kérdés, mikor lesz erre módja a rendőrségnek.
Kiderült, hogy Rejtő naptárában szerepel a Fidesz egyik frakcióvezető-helyettesével megbeszélt munkaebéd. Bár az előjegyzést később törölték, és mindkét érintett úgy nyilatkozott, hogy a találkozó nem jött létre, kérdés, hogy miről kívánhatott Rejtő tárgyalni a Fidesz politikusával, akit korábban állítólag nem is ismert. Meg akarta-e ezt a rendőrség az elmaradt kihallgatáson kérdezni?
A sajtóban napvilágot látott, hogy a rendőrség gyanúsítottként kívánja kihallgatni Szász Károlyt, de ehhez az ügyészség eddig nem járult hozzá. Kérdés, vajon Rejtő az elmaradt kihallgatáson a rendőrség tudomására hozhatott volna-e olyan információt, amelynek fényében ez a kihallgatás tovább nem lett volna halogatható.
Mindent összevéve kérdés tehát: Rejtő E. Tiboron kívül mit rejtegethet még az ügyészség? (Taps a kormánypárti padsorokban.)

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi