DR. VOJNIK MÁRIA

Full text search

DR. VOJNIK MÁRIA
DR. VOJNIK MÁRIA egészségügyi, szociális és családügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Kétségtelenül egyetérthetünk abban, hogy a sport az egészségmegőrzés leghasznosabb és legcélszerűbb módozatai közé tartozik. A Johan Béla népegészségügyi program természetesen a felnövekvő generáció egészségmegőrzésére is szolgál. Mivel azonban a képviselő úr “A népegészségügyi program és a sport elégtelen finanszírozása” címet adta a mai napirend utáni hozzászólásának, ezért felhasználom az alkalmat, hogy elmondjam: a Johan Béla népegészségügyi program költségvetése természetesen az ágazati minisztérium fejezeti költségvetésében található, míg a Gyermek-, Ifjúsági és Sportminisztérium természetesen együttműködik a társtárcákkal a program végrehajtásában, és a költségvetési lehetőségeihez mérten abban segítséget nyújt ezen a téren is.
Tájékoztatom a képviselő urat, hogy az Országgyűlés elé rövidesen benyújtásra kerül a sportról szóló 2000. évi törvény módosítása. Szándékai szerint ez a törvényjavaslatot majd a nemzeti sporttanácsot is létre fogja hozni, melynek tagja lesz más miniszterek mellett az egészségügyi miniszter is. Ennek a testületnek koordináló, javaslattevő szerepet tulajdonítunk, célja pedig az lesz, hogy a sportcélú pénzek elosztásakor egyéb, így például egészségügyi, szociális és más szempontok is súlyozottan kerüljenek figyelembe. Ennek a népegészségügyi program koordinálása során is jelentőséget tulajdonítunk.
Ugyanakkor a Gyermek-, Ifjúsági és Sportminisztérium költségvetésében növekedtek a szabadidő és diáksport céljaira felhasználható tételek. A szabadidősportra a következő évben a kormány tervei szerint több mint 200 millió forinttal fordítható nagyobb összeg, a diáksportra 240 millió forint helyett, ami ebben az évben volt, közel 600 millió forint áll rendelkezésre, és utánpótlási célokra is, tehát az ifjúsági versenysportok támogatására is jelentős többletforrások kerülnek.
Mindezek a költségvetési tételek és mindazok a programok, amelyekről beszéltem, a népegészségügyi program kiteljesedését célozzák, és ezért is külön köszönetem a képviselő úrnak, hogy még a napirend utáni hozzászólásában, a kés éjszakai vagy kora hajnali órákban az egészséges életmódra nevelésre intette a Házat. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi