DR. LAMPERTH MÓNIKA

Full text search

DR. LAMPERTH MÓNIKA
DR. LAMPERTH MÓNIKA belügyminiszter: Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Szeretném elöljáróban leszögezni, hogy az ön által házaló kereskedésnek nevezett tevékenység ellenőrzött keretek között tartása elsősorban nem rendőrségi feladat. Tehát vannak teendői a különböző hatóságoknak, erről mondanék néhány szót. Annyi biztos, hogy ebben szerepe lehet természetesen a rendőrségnek is, fokozottabb közterületi jelenléttel, hatékonyabb ellenőrzéssel tud ezen segíteni. Ezek a fellépések megelőző, illetve preventív hatást válthatnak ki, amit én fontosnak tartok e tekintetben.
Az illegális házaló kereskedés visszaszorításában jellegéből adódóan fontos szerepet tölt be a közterület-felügyelet, amely a feljelentés megtétele, vagy egyéb jogszerű intézkedés céljából az érintettet igazoltathatja, és ellene szabálysértési feljelentést is tehet. A közterület-felügyeletről szóló törvény alapján a közterületi rend és tisztaság védelméről a település önkormányzata a közterület-felügyelő útján gondoskodik. A település jegyzője az egyes szabálysértésekről szóló kormányrendelet alapján ugyancsak eljárhat, jogosulatlan kereskedésnek minősülő tevékenység miatt. Ilyenkor 50 ezer forint bírságot lehet kiszabni, ha ezt megalapozottnak tartja a hatóság, és azt az árut, amire nézve a szabálysértést elkövették, el lehet kobozni.
Ugyanakkor én a megelőzést is nagyon fontosnak tartom. A helyi rendőri szervek által bevezetett ilyen prevenciós intézkedéseket fontosnak tartom, és ezek jelentős hatást válthatnak ki ezen a területen, együttműködve polgárőrséggel, kerületőrséggel. És arra is szeretném az állampolgárok figyelmét felhívni (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.), hogy ne engedjenek be az otthonukba olyan személyt vagy olyan vándorárust, akiről feltételezhető, hogy nem jó szándékkal, hanem bűncselekmény elkövetésének a szándékával jelenik meg. Tehát magyarul, az emberek is vigyázzanak az otthonukra.
Köszönöm a figyelmet.

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi