DR. VOJNIK MÁRIA

Full text search

DR. VOJNIK MÁRIA
DR. VOJNIK MÁRIA egészségügyi, szociális és családügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm, elnök úr. Képviselő Úr! Tisztelt Országgyűlés! A képviselő úr, amikor ezt a két kérdést egyetlen, három percre korlátozott válaszlehetőségre időzítette, akkor, azt gondolom, vagy a kérdést nem gondolta komolyan, vagy nem hiszi el, hogy ebben a három percben az orvosképzés, továbbképzés, ügyelet, transzplantáció, pénzügyi keret, várólista, alkotmányos jogosítványok kérdésében az ön kérdésére kimerítő, érdemi és tartalmi választ tudok adni.
Ezért tehát az első kérdésére: ma Magyarországon a kibocsátott orvosok száma nem kevesebb, mint az elmúlt időben. A szakorvosképzésbe kerülők a szabály szerint kerülnek be, a szakorvos-utánpótlás nem rosszabb, mint az elmúlt időkben. A minisztérium az ágazati képviseletekkel, az érdekképviseletekkel, a MOK-kal folyamatosan azért dolgozik, hogy minél több jól képzett szakorvos kerüljön a betegek ellátásába. Ehhez várjuk a képviselő úr, kormánypárti és ellenzéki frakciók együttműködését.
Az orvosok ügyeleti terhe nem nőtt, ezelőtt körülbelül tíz évvel gyakorló orvosként is tanúsíthatom, hogy körülbelül 900-1000 körüli túlmunkaóra volt a mindennapi gyakorlat mellett. Ehhez képest az ügyeletek száma nem nőtt. Az európai uniós szabályozásnak megfelel a jelenleg elfogadott, a parlament által a múlt héten megszavazott, az orvosok jogállását érintő eredeti törvényjavaslat.
A transzplantációra maradt 9 másodpercben szeretném elmondani a képviselő úrnak, javasolom, hogy ezt a kérdést ne ilyen hebehurgyán beszéljük meg, mert ez nem méltó sem a betegekhez, sem ahhoz a fontos dologhoz, ami a betegek életesélyeit (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) érinti.
Köszönöm. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi