KUNCZE GÁBOR

Full text search

KUNCZE GÁBOR
KUNCZE GÁBOR (SZDSZ): Elnök Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! Én értettem, hogy mit mond a miniszter úr (Derültség a kormánypárti padsorokban.), arról szólt lényegében, hogy adott esetben kár úgy csinálnia bármelyik kormánynak is, hogy ő volt az a jóságos, aki adott a népnek hidat vagy adott a népnek utat, mint ahogy erre sajnos négy éven keresztül számtalan példa volt. Mert valójában az utak és a hidak az adófizetők pénzéből épülnek, az adófizetők pedig nem kérnek ajándékot a pénzükért, ők ennek megfizették az árát, és örülnek, ha kellő időben használható utak és használható hidak állnak a rendelkezésükre. Legföljebb abban lehet a dolgot befolyásolni, hogy vajon egy adott kormányzat költ-e az egyébként szűkösen rendelkezésre álló forrásokból arra, hogy épüljenek utak és hidak, vagy pedig ezeket a pénzeket más módon akarja felhasználni.
Nem mennék a vita elébe, hiszen négy év mégiscsak négy év, de már most szeretném képviselőtársaim figyelmét felhívni arra, hogy az előző négyéves ciklusban összességében hány kilométer autópálya készült el, ez olyan tíz kilométerre tehető körülbelül; ezt lehet majd összehasonlítani azzal, hogy ebben a ciklusban hány kilométer autópálya épül fel, de megint csak mondanám, nem a kormány jóságának a következtében, hanem mert az adófizetők pénzét erre a fontos célra akarta fordítani. Ezek összehasonlítható mennyiségek lesznek, a végén pedig örüljünk neki, hiszen az a mi hidunk lesz meg a mi utunk lesz, amely alkalmas arra, hogy biztonságosan közlekedjünk, és természetesen alkalmas arra is, hogy ma még a gazdasági vérkeringésbe bekapcsolódni nem tudó területeket, térségeket is bekapcsoljunk, és ezen keresztül oda is menjenek befektetők, és ott is legyenek (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) újabb és újabb munkahelyek. Mert valójában a célja az egésznek természetesen ez.
Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi