LENDVAI ILDIKÓ
LENDVAI ILDIKÓ
LENDVAI ILDIKÓ, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, alelnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Én is emlékszem, volt már magyar pénzügyminiszter, aki a parlamentben a költségvetési vita kezdetén minden idők legjobb költségvetésének nevezte a beterjesztett tervezetet. (Derültség a kormánypárti padsorokban. - Közbeszólások az ellenzéki oldalon.) Kollégám csak abban téved, hogy őt nem László Csabának, hanem Járai Zsigmondnak hívták. Aztán kiderült, hogy több százalékkal alultervezte az inflációt. Azóta mindnyájan óvatosabban fogalmazunk. Ezt tette a pénzügyminiszter úr is, és ezt teszem én is.
Elegendő az is, ha egy költségvetés megfelelő, a szó eredeti értelmében: ha megfelel, vagyis felel az adott kor kérdéseire, most éppen az uniós csatlakozás által fölvetett kérdésekre. Ha megfelel az adott gazdasági körülményeknek és a nemzet, az ország céljainak is, úgy, hogy képes ezt a kettőt, az adott körülményeket és az ország céljait egy útvonallal összekötni. Nos, sok vitánk volt és lesz is még ezzel a költségvetéssel. De az már látszik, hogy ebben az értelemben megfelelő lesz. Megfelel nemcsak a szocialista képviselőcsoportnak, némi jobbítás után, de megfelel az emberek és megfelel a nemzet, az ország érdekeinek is. Megfelel, mert képes fontossági sorrendet állítani, és fő céljait megfelelően határozza meg. A két fő cél, amellyel képviselőcsoportunk egyetért: az építkezés célja és a szociális segítség, más szóval az esélyadás célja.
De mit jelent az, hogy megfelel, meg kell hogy feleljen a költségvetés az egyes ember érdekeinek is? Erről kevesebbet szoktunk beszélni, hogy mit jelentenek a számok az egyes ember életében. Bizonyára néha közülünk is nézni szokták önök is, van egy népszerű tévévetélkedő, az a címe: Ön is lehet milliomos. Ez minden magyar állampolgár vágya. Azt kevesebbet emlegetjük… (Közbeszólások a Fidesz soraiból. - Az elnök csenget.) Szeretném fölhívni kedves képviselőtársaim figyelmét a jegyzőkönyv kedvéért is, hogy az ember a jelenlétét és az érdeklődését nemcsak közbekiáltással demonstrálhatja, hanem például értelmes tekintettel is. Kis tanulással minden elsajátítható. (Derültség és taps a kormánypárti padsorokban.)
Nos, a vetélkedő nyomán azt viszont kevesebbet emlegetjük, hogy ma itt minden egyes magyar állampolgárnak éppen egymillió forintjáról beszélünk. Körülbelül ennyi esik a kiadásokból fejenként mindenkire. Az összes államháztartási kiadás közel 10 ezer milliárd forint, ha ezt a majdnem 10 millió magyar állampolgárral elosztjuk, mindenkire egymillió forint esik. Természetesen a saját pénzükről van szó, ők fizették be, nyilván nemcsak a magánemberek adójából, hanem társasági adók, helyi adók, járulékok és egyéb adók formájában.
Ez az egymillió forint a legtöbb magyar embernek nagyon sok pénz, még ha igényeinkhez képest kevés is. Éppen ezért az a normális, ha a felhasználása körül éles viták vannak. Normális, ha éles viták vannak a költségvetés előkészítése és parlamenti tárgyalása idején, nemcsak a kormány és az ellenzék között, hanem az is normális, ha hosszú viták előzik meg a beterjesztést a kormányoldalon belül és a különböző érdekképviseletekkel is. És még az is normális, hogy a parlamentben a vita itt tovább csiszol a tervezeten.
Sokkal nagyobb baj, ha egy mégoly jó és megfelelő tervezetet készterméknek tekintünk, mint ha vitatkozunk rajta. Amely képviselő nem vesz részt felelősen a vitában, aki a vitákat annak jelének tartja, hogy a Köztársaság téren írják a költségvetést, az valószínűleg jobb, ha egy poroszos hadseregben vagy egy engedelmességet követelő vezérpártban keresi a helyét, és nem a magyar parlamentben. (Derültség és taps az MSZP soraiban.)
(11.10)
A vita szükségessége persze nem mentség és most sem volt mentség arra, ha félkész ötletekkel és értelmetlen huzakodással riogatjuk a közvéleményt. Ha ezt tettük, és amikor ezt tettük, elnézést kérünk érte. De azt nem ígérhetem, hogy viták, értelmes és felelős viták a továbbiakban nem lesznek. Mert ez egy felnőtt ország, kérem; tudja, hogy a kérdésekre különböző válaszok adhatók, és nem olyan könnyű a legjobb választ megtalálni. Én már gyerekkoromban is utáltam, ha a legérdekesebb témáknál a szüleim azt mondták nekem, hogy “nicht vor dem Kind!”, ne a gyerek előtt, és kiküldtek a szobából. (Közbeszólás a Fidesz soraiból: Cenzúrázták…) Nos, nem lehet az egész országot a szobából kiküldeni. Értük vitatkozunk, az ő véleményüket képviseljük, természetes tehát, hogy a vita előttük folyik.
A dolgunk persze az, hogy ez a vita felelős legyen. Az a bizonyos fejenkénti egymillió forint nem könnyen jött pénz, és nem is mehet el könnyen. A felelős vitának pedig megvannak az illemszabályai. Nem illik például egyszerre kisebb adót és több kiadást követelni. Utoljára Csurka István volt - nem szívesen emlegetem, de ténykérdés - a magyar parlamentben, aki ezt a dilemmát egy csettintéssel úgy oldotta fel, hogy indítsa be a kormány a pénzjegynyomó gépeket. Nos, talán éppen ezért, ma ő nincs itt köztünk a parlamentben.
Nem illik egyszerre ostorozni az államigazgatás bürokratikus vízfejét, és közben aggódni a létszámcsökkentés miatt. Nem illik siratni a magyar gazdákat, és közben elfeledkezni arról, ki szabadította rájuk Torgyán Józsefet. Nem illik a családokat riogatni, és közben elfeledkezni a családi pótlék befagyasztásáról. Nem illik soha nem látott jövedelemkoncentrációról beszélni - mint az előbb történt (Kuncze Gábor elhagyja az üléstermet. - Közbeszólás a Fidesz soraiból: Ezt már Kuncze se bírja!) -, amikor az ugyanúgy 44 százalékos, mint 2002-ben volt, és nem emlékszem, hogy az akkori pénzügyminiszter akkor ezen nagyon zokogott volna. Ráadásul az újraelosztás mértéke, vagyis a kiadások nemzeti jövedelemhez viszonyított aránya még csökkent is a 2002-es szinthez képest.
Nem illik - hasonlóképpen - a hazai és csakis a hazai vállalkozók megkülönböztetett támogatását követelni, azt mindig kevesellni, akármekkora, ugyanakkor még a választási szórólapokat is külföldön nyomatni, Magyar Postának nem fizetni. (Közbeszólás az ellenzéki padsorokból.) Nem illik az adózók zsebének kiforgatásáról beszélni, elhallgatva azt, hogy 2002-ben az Orbán-Torgyán-kormány által tervezett utolsó költségvetési évben az átlagkeresetek minden száz forintját 38,3 forint adó és járulék terhelte, 2004-ben ugyanez a szám 35,9 forint. (Közbeszólás a Fidesz soraiból: A különbség elmegy áfára!) Akkor nem tetszettek sírni, ma miért?!
És természetesen van, amit kormányoldalról sem illik; nem illik kormányoldalról kezdettől nem világosan beszélni arról, mi a helyzet, mik a célok, mik az eszközök, és miért éppen ezek azok. De úgy látom, ezeken az illetlen korszakokon kormányoldal és ellenzék talán mára már túl van. Talán mindkét oldalról készek vagyunk a valódi, felelős vitára. Hiszen örömmel hallottam tegnap a Fidesz, a legnagyobb ellenzéki párt sajtótájékoztatójáról, hogy nem kívánja növelni a költségvetési hiányt, helyette 400 milliárd forint átcsoportosítására tesz javaslatot. Ha valóban így van, ezt köszönjük, mert ez azt jelenti, hogy visszavonják az elmúlt hónapok összesen nem 400, hanem 1500 milliárd forintra rúgó ötleteit, hogy visszavonják azokat a módosítókat, amelyek önmagukban az adótörvényekhez beadva már több mint 400 milliárddal csökkentenék a bevételeket.
Mi az, ami viszont illik? Illik végiggondolni, mit akar az állampolgár azzal, hogy mi történjen a milliójával. Minden közvélemény-kutatás azt mutatja, hogy az emberek az államháztartástól azt várják, hogy segítsen gondoskodni a gyerekekről, a nyugdíjasokról, ne hagyja magukra a szegényeket. Az elemzők és a közgazdászok pedig - helyesen - még azt is várják, hogy teremtse meg mindennek a forrását is, vagyis segítse a beruházást és az építkezést.
Nos, számos ponton kell még javítani ezt a tervezetet, de szögezzük le: a fő arányokat a tervezet ezeknek az elvárásoknak megfelelően határozza meg. Próbáljuk megint ezt áttekinthető pénzösszegekre lefordítani. Minden száz forintból az államháztartás 18-20 forintot fordít a nyugdíjakra, körülbelül ugyanannyit a gyerekekre, vagyis iskolára, gyerek- és családtámogatásra; minden száz forintból 10-et az egészségügyre, 10-et a rászorulók támogatására, vagyis munkanélküliek, betegek ellátására, 15 forintot pedig a jövendő források érdekében a gazdaságra és az építkezésre.
Aki tollat fog, és otthon egy kockás papíron tervez, nehezen juthat alapvetően más arányokra. Csodák tehát nincsenek. Különbségek persze vannak, és legyenek is abban, hogy mire és hogyan fordítják a gyerektámogatásra vagy az építkezésre szánt összegeket, hogy hogyan használják fel a fő számokat. Ezek a különbségek helyénvalók. Ezért vannak különböző pártok és politikai eszmerendszerek. Sőt, az volna a helytelen, ha egy kormány nem vállalná fel tudatosan a saját gazdaságpolitikáját és társadalompolitikáját, hiszen erre választották meg.
Az előző miniszterelnök úr egyszer azt mondta - nem mondom, akkor nem voltam elragadtatva tőle, ma már tetszik a mondat -, úgy fogalmazott: a többség rájött, hogy ha rossz vonatra szálltunk, nem segít, ha jó irányban kezdünk el rajta futni. Azt mondom, igaza volt. Mindenkinek a maga választotta irányba és a választók által megerősített irányba kell vezetnie ezt a vonatot. Ennek megfelelően kell a váltót állítani és a vágányt is kiválasztani.
Mit jelent ez a mostani kormány, mit jelent a Szocialista Párt gazdaságpolitikája és társadalompolitikája tekintetében? Éppen ezt fejezi ki a költségvetés két legfőbb célja, gazdaságpolitikában az építkezés, társadalompolitikában pedig az esélyadás, a szociális segítség.
Miben különbözik ez az elődök kormányzati filozófiájától? Az előző kormánynak is volt módja kipróbálni gazdaságpolitikai elképzeléseit, ezek nyilván jó szándékúak voltak, soha nem a szándékokat vonom kétségbe. Módja van erre a mostaninak is. Az előző kormány fő célja a 7 százalékos gazdasági növekedés volt. Kár, őszintén sajnálom, hogy végül ennek a felét sem sikerült elérni. Kár az is, hogy problémák adódtak, hogy 2000-től a mutatók romlani kezdtek, hogy a fogyasztás élénkítése nem volt tartós csodaszer. Lehet, hogy ennek a kormánynak, a mi kormányunknak már előbb kellett volna átállítani azt a váltót és kiigazítani a gazdaságpolitikát. Sok közgazdász ezt várta tőlünk. De ez sok okból nem történhetett meg. Hiszen azon a bizonyos vonaton utasok vannak, azok emberi körülményei és jóléte is fontos. Érthető, ha úgy gondoltuk, előbb erről kell gondoskodnunk.
De most megtörténhet a jó vágányra állítás. És ennek szükségességét az előbb - helyesen - védelembe vett Magyar Nemzeti Bank elnöke, a volt pénzügyminiszter ismétli a leghangosabban. Sőt, ő még szigorúbb is, mint amilyen én mernék lenni. Ő azt mondja, hogy a bérek, a reálbér-növekedés még így is túl magas, noha vállalható. Ő azt mondja, a kiadásokat még inkább vissza kéne fogni. Ha ezt túlzásnak is tartom, abban egyetértünk, hogy a vágányátállítás szükséges. Azért szükséges, hogy nagyobb sebességre lehessen végre kapcsolni.
Ezt szolgálják az adótörvényekben a fejlesztési kedvezmények, a társasági adó csökkentése, a befektetés és a munkahelyteremtés nagyobb kedvezményezése, ezért az uniós felkészülésre fordítandó források, ezért lett a költségvetés rekordere az útépítés, a közúti közlekedés azzal, hogy több mint 80 százalékkal növekszik az erre szánt összeg. Ezért tervezünk közel 300 milliárdot az agrárvállalkozók versenyképességének javítására. Ez több mint kétszer annyi, mint a hasonló ciklus megfelelő évében, 2000-ben volt, és másfélszer annyi, mint 2002-ben volt, az Orbán-Torgyán-kormány utolsó évében. Ezért van az, hogy a mindig nehéz helyzetben levő önkormányzatok támogatásában elsősorban a beruházási támogatást növeljük látványosan.
Az útépítés egyébként mindig jelképes eseménye volt a magyar reformkorszakoknak, többet jelentett, mint önmagában az út. Petőfi még “Száz vasutat, ezeret!” kívánt, mert ahogy ő mondta: “Ezek a föld erei,/ Bennök árad a műveltség”. Ami akkor a vasútépítés volt, az most az útépítés. Ebben az infrastrukturális hálózatban árad most a műveltség, az új, modern európai tudás.
(11.20)
Ezért beszélünk, merünk beszélni az építkezés költségvetéséről. És nincs kétségem aziránt, hogy most is megkapjuk majd az ellenzéki vezérszónoklatokban a szokásos igekötőket, hogy építkezés helyett leépítésről, adás helyett eladásról van szó. Végül is érthető, hogy egy leköszönt és eltávozott kormány előszeretettel viseltetik ezen igekötők iránt.
Természetesen mi is szoktunk felelni a szójátékokra, mi is kimutatjuk, hogy ez a költségvetés miben megerősít, miben megtart, miben megtakarít, miben megépít. Az igekötők háborúja végül is jó célt szolgál, ha szemléletessé akarja tenni gazdasági és társadalmi törekvéseink különbségét. De a lényegben talán mégiscsak egyet tudunk érteni: a lényeg az, hogy a váltóátállítás célja, értelme a munkahelyteremtés, a vállalkozások segítése, az építkezés, az uniós források kihasználása.
A közgazdászok, a gazdasági elemzők általában szigorúak voltak az Orbán-kormánnyal, és szigorúak voltak eddig a Medgyessy-kormánnyal is. Most köztük az egyik legszigorúbb az elmúlt napokban mégis azt írta: három éve először végre jó irányba fordult a költségvetés, mert nagyobb ütemben nőnek a beruházási és tőkejellegű kiadások, két és félszer nagyobb ütemben, mint az egyéb kiadások. Jó irányba fordult, mert radikálisan csökken a költségvetési deficit, és ezt a szocialista frakció támogatja, nem kíván a deficit növelésére vonatkozó módosító indítványokat beadni. Jó irányba megy a költségvetés azért is, mert most először takarékoskodik az államigazgatás jelentős mértékben saját magán.
Ha már egy emberre számoltam ki a költségeket, akkor azt mondhatom, hogy most mindenki évi 20-30 ezer forinttal kevesebbet költ az államigazgatásra, és ez jó, ezt is támogatjuk. Mert építkezés közben minden normális család takarékoskodik - kérdés persze, hogy kin és min. Rendes családban ügyelnek arra, hogy ne a nagymama és ne a gyerek viselje az építkezés legnagyobb terhét, nekik ugyanis nem egyszerűen ugyanúgy kell élniük, mint eddig, hanem valamivel jobban is - ez a költségvetés is ügyel erre. Az elosztható többlet a tavalyihoz képest az államháztartásban körülbelül ezermilliárd forint - egy emberre lebontva megint: fejenként százezer forint. Ebből a legtöbbet a költségvetés az építkezés mellett a nyugdíjakra, az 53., 54. heti nyugdíj kifizetésére, a gyerektámogatásokra és a szociális juttatásokra fordítja, és ez nagyon rendben van.
Itt tudniillik fel kell vállalni a kormány saját társadalompolitikáját: ez egy baloldali liberális kormány, én egy baloldali párt nevében beszélek. Ennek a társadalompolitikának a lényege a leszakadók felemelése, az esélyadás azoknak, akik eddig vesztesek voltak. Igen, lehetnek másfajta kormányzati filozófiák is, nem vitatom azoknak a koherenciáját sem. De ez a kormány most ezt vállalta fel: felvállalta, hogy az esélyadással, az eddig vesztesek segítésével csökkenti az igazságtalan társadalmi és területi különbségeket, ennek érdekében igenis átcsoportosít és bővít a nehezebben élők javára. Lehet másképp is, de minket erre választottak meg. Ez különbözik a konzervatív társadalompolitikától és különbözik a hagyományos, a régi, a lejárt baloldali társadalompolitikától is, amely a szociális támogatást elsősorban segélynek és nem esélyadásnak fogta fel.
A különbségek természetesek, ezért megértettük, ha nem is helyeseltük, hogy az Orbán-Torgyán-kormány a családi adókedvezményt állította a családtámogatás középpontjába, és módosító javaslataival, ha jól értem, most is ezt emelné elsősorban. Azt az adókedvezményt, amiből minél nagyobb a jövedelmed, annál többet vehetsz igénybe, míg ha rokkantnyugdíjasként, munkanélküliként, gyesen lévőként, kis fizetésűként nevelsz gyereket, akkor alig vagy egyáltalán nem jut neked belőle. Ez különösen akkor baj, ha - mint 1998 és 2002 között történt - befagy a családi pótlék. Mi ehelyett egy másik társadalompolitikát választottunk, ennek jegyében nem az adókedvezményeket növeljük, hanem újra a családi pótlékot, és ennél is nagyobb mértékben a legszegényebb 750 ezer gyerek gyermekvédelmi támogatását 11 százalékkal.
Volt egyszer egy, talán nem véletlenül nő politikus, aki a háztartásból vette a példát az amerikai testületben, parlamentben, kongresszusban, és azt mondta, hogy a társadalompolitika lényege a következő: tegyétek a lekvárosüveget az alsó polcra, hogy a kisember is elérhesse. Nos, a magyar lekvárosüvegben közös termésünk eredménye van. A mi társadalompolitikánk lényege ugyanez: tegyük az alsó polcra, hogy a kisember mindenképpen hozzáférhessen.
Ez vezet minket a lakástámogatások tekintetében is. Megint csak megértettem, ha nem is helyeseltem az Orbán-Torgyán-kormány logikáját, amely elsősorban a hitelképes emberek lakásépítését támogatta kamattámogatással és adókedvezménnyel - ez sokaknál fontos és hasznos kezdeményezés volt, ott meg is kell őrizni. De az már furcsa társadalompolitikára vall, hogy ha egy 60 milliós villát 30 milliós hitellel és 30 milliós önrésszel építő ember havi 170 ezer forint kamattámogatást... (Dr. Répássy Róbert: Magyar Bálintról van szó? - Dr. Kovács Zoltán: Vagy Horváth Csabáról! - Az elnök megkocogtatja a csengőt.) Én őszintén sajnálom, ha a fideszes frakcióvezető úr néhány embernek nem adott alkalmat valamiért, hogy majd hozzászólásban fejtse ki a véleményét - ő tudja, miért nem vállalta ezt a kockázatot (Zaj.) -, de ha már így történt, akkor kérem, hogy ezt ne közbekiabálással pótolják.
Nos, tehát furcsa társadalompolitikának tartom, magam nem helyeselném, hogy egy ilyen ember havi 170 ezer forint kamattámogatást és mellé havi 20 ezer forint adókedvezményt (Dr. Répássy Róbert bólogat: Bizony!), tehát összesen 190 ezer forint támogatást kapjon havonta a nála szegényebbek adójából. Ez tudniillik minden hónapban több mint négy minimálbéres nettó keresete; nem tudjuk helyeselni, hogy négy minimálbéres dolgozzon azért, hogy valaki kedvezménnyel építhesse a 60 milliós házát. (Dr. Répássy Róbert: Bizony!) El kell gondolkodni, hogy ez helyes-e.
Ezért maradt ugyan a 15 milliós hitelig a kamattámogatás, és marad, részlegesen marad széles körben az adókedvezmény, de amit jelentősen megnövelünk, az nem ez, hanem a gyermekek után járó szociálpolitikai támogatás, mert a nehezebben élőknek ez az igazi segítség. Ennek összege 2004-ben egy gyerek után éppen négyszer annyi, mint az Orbán-Torgyán-kormány utolsó évében, két gyerek után pedig már kétmillió forint, ezzel már egy fiatal pár nagyobb tőke nélkül is legalább elkezdheti a lakásépítést. (Zaj.)
Türelemmel várok, kedves képviselőtársaim, tudniillik olvastam az újságban, hogy a Fidesz új píárcsapata beosztotta önöket szimpatikus, szimbolikus és kritikus antipatikus kommunikátorokra. Azt az egyet nem tudtam, hogy az utóbbi csoportba a nyilvános felvétel éppen itt zajlik. Készséggel kivárom, amíg a hozott pontszámokat összesítik, és utána folytatom. (Derültség a kormánypárti sorokban. - Moraj a Fidesz soraiban. - Dr. Répássy Róbert: És a patikusok hol vannak?) Még további jelentkezők szeretnék jegyzőkönyvezni magukat a kritikus antipatikus kommunikátori csoportba, ezt is türelemmel megvárom.
De a dolog lényege az, hogy választani kell: ha az elosztható többlet szűkös, akkor vagy a jobb jövedelműeknek arányosan jobban kedvező családi adókedvezményt növelem, vagy a mindenkihez eljutó családi pótlékot és a gyerekek szegényebb felének segítő gyermekvédelmi támogatást - mi az utóbbit választjuk. Ilyenkor vagy nagy kedvezmény jut a drága házakra, vagy magas szociálpolitikai támogatás a gyermekek után a lakást építő fiatal pároknak, a kettő együtt nem megy - mi itt is az utóbbit választjuk.
Tudatosan tesszük, mert ez egy baloldali párt dolga, ezért szoktak és ilyenkor a világban baloldali pártokat kormányra juttatni - Magyarországon ez történt. Ezért választottuk a rászoruló gyerekek tankönyvellátásának és étkeztetésének bővítését, ezért van a fogyatékkal küzdőknek munkát adók nagyobb kedvezménye, ezért a munkaerőpiacon legnehezebben boldoguló ötvenesek elhelyezkedésének támogatása, ezért a hajléktalanok segítésére szánt összegek növelése.
Egy gazdagabb országban mondták egyszer: nem vagyunk elég gazdagok ahhoz, hogy megengedhetnénk magunknak a szegénységet - ez igaz ránk is. És ránk igaz még egy mondat: nem vagyunk elég sokan ahhoz, hogy megengedhetnénk magunknak akár egyetlen ember elkallódását, embertelen körülmények között való küszködését. Magyarország még nem gazdag ország, de annyira nem szegény, hogy benne gyereknek éhezni, szegénynek utcán megfagyni kelljen. Erre van pénz, hogy ez ne így legyen, és erre lesz pénz a jövőben is.
(11.30)
Mert ez a valódi értelme annak, hogy építkezünk, hogy segítjük a munkahelyteremtést, a beruházást, az uniós felkészülést, hogy nagyobb adókedvezményeket adunk a befektetőknek. Azért adjuk, hogy fejlődő gazdaság, hogy több munkahely és több pénz legyen belőle, több pénz, amiből még a csökkenő adók mellett is jut a szegénység felszámolására, az esélyadásra, az öregek, gyerekek, rászorulók segítésére. És ezt ez a költségvetés is megteszi, hiszen az építkezésnek csak akkor van értelme, ha a ház, ami elkészül, lakható lesz; és az építkezés mellett ennek a költségvetésnek ez a másik fő célja: a lakhatóbb, igazságosabb és otthonosabb Magyarország. Ezért kell, hogy minden takarékosság ellenére ki-ki megőrizze azt az életnívót, amit eddig elért, és a legnehezebben élők javíthassanak is rajta.
Ezért, az igazságosabb közteherviselés és a nagyobb szolidaritás, a szegények érdekében megteremthető források érdekében tettünk módosító javaslatokat az adótörvényekhez és teszünk a költségvetéshez is. Ezért tartjuk fenn, az igazságosabb közteherviselés érdekében azt a javaslatunkat, amely az évi ötmillió forint jövedelem fölött, vagyis havi 400 ezer forint kereset fölött 40 százalékos adókulcsot alkalmazna, amelynek bevételét a költségvetésben a nehezen élők javára fordítanánk.
Értjük mások szempontjait e tekintetben a koalíción belül és kívül is. Értjük és fontosnak tartjuk magunk is az adócsökkentést. Az erről folyó vita nem rossz vita, hanem értelmes vita, felnőtt politizálás, amelyben ki-ki képviselte és képviselni is fogja értékeit. De hátha sikerül meggyőznünk egymást, hátha a többi frakció is elhiszi nekünk, hogy javaslatunk elfogadása esetén még a magas jövedelműek adója sem emelkedne, hiszen az alsó három adókulcs leszállítása őket is kedvezően érintené, legfeljebb az ő adójuk nem csökkenne olyan mértékben, mint azoké, akiknek valóban minden fillérre szükségük van.
A mi javaslatunk adócsalásra sem buzdítana, hiszen a legfelső adókulcs eddig is 40 százalékos volt, csak eddig még több emberre vonatkozott, mint most 2004-ben vonatkozna.
Egyébként érdekes véletlen, de a mi javaslatunk szerint nem véletlen, hogy ez az évi ötmillió forintos jövedelem, ahol a határt meghúznánk egy magasabb adókulcs esetében, körülbelül a képviselők többségének átlagjövedelme körül van. (Dr. Répássy Róbert: A minisztereknek!) Mi most azt mondjuk, annak, aki annyit keres, mint mi magunk vagy annál is többet, nem kell olyan mértékben csökkenteni az adóját, mint másokét.
Hasonló célt szolgál annak a javaslatunknak a fenntartása is, amely a nyugdíjjárulék fizetését tenné arányosabbá a jövedelmekkel, magasabbra emelve azt a plafont, amely fölött már nem kell járulékot fizetni. Ez a költségvetés szempontjából ebben a vitában nyilván azt eredményezi, hogy az így befolyt többletet a szegényebbek segítésére, az elektromos áram árának szociális kompenzációjára és a lakosságot szolgáló önkormányzati források bővítésére szeretnénk fordítani.
Számos javaslatunkat persze - kormánypártnak ez az előnye - már sikerült beépíteni a költségvetésbe vagy az adótörvények előterjesztésébe. De a parlamentnek az a lényege, hogy mindig lehet és kell továbbjavítani a tervezeten, ezért vannak, lesznek további módosító indítványaink, hiszen tanultunk a társadalmi szervezetek, az érdekképviseletek, az önkormányzatok és az ellenzék javaslataiból is. Örömmel fogadjuk, hogy tegnap megállapodás született az érdekegyeztetésen, készek vagyunk a megállapodásnak megfelelő módosító indítványokat elkészíteni, benyújtani és elfogadni.
Államtitkár úr itt hagyott nekem egy hajnalban aláírt megállapodást, külön kérte, hogy Varga Mihály képviselő úrnak adjam át, ha esetleg mégis át akarja tanulmányozni a tényeket is, akkor legyen megfelelő segédanyag hozzá.
Éppen az ellenzék, önkormányzatok, társadalmi szervezetek részéről elhangzott javaslatok alapján magunk is fontosnak tartjuk - és módosító indítványokat kezdeményezünk - az önkormányzatok helyzetének javítását. Egy 25-30 milliárdos többletre teszünk javaslatot, amelyben benne van a tömegközlekedés támogatása is. Tudom, ezt ellenzéki politikusok is szükségesnek tartják, nyilván ennél nagyobb mértékben, de hogy megint csak az előző kormány egy pénzügyminiszterét idézzem: nem a szándékokról vitatkozunk, hanem a lehetőségekről. A szándékaink ugyanazok: az önkormányzatok helyzetének javítása addig a lehetőségig, amíg ezt a költségvetés bevételei megengedik.
Készülő és elkészült módosító javaslataink egyik csoportja tehát az önkormányzatokat segítené. Másik csoportja az igazságosabb szociális viszonyokat szolgálja, ezért nyújtunk be javaslatot, ahogy már említettem, az elektromos áram árterheinek szociális kompenzációjára, a fogyatékosszervezetek támogatásának növelésére - örömmel hallom, hogy ezt a képviselő úr is igényli -, és ezért nyújtunk be módosító indítványt a táppénzviszonyok megfelelő rendezésére, amely a táppénz értékét megőrzi a betegek számára, és másfajta támogatást vezet be a munkát keresők számára. Őszintén remélem, hogy ezek a javaslataink támogatást nyernek az ellenzék körében is.
Módosító indítványaink harmadik csoportja a reformokat szolgálja. Ezért adunk be módosító indítványt a közigazgatási és területfejlesztési reform érdekében a költségvetési összegek decentralizációjára. Megmondom őszintén, nagyon szükségesnek tartjuk nemcsak a koalíciós társ, nemcsak az ellenzék, hanem az egyes kormánytagok támogatását is, hiszen azt, hogy a kormány nemcsak általában reformelkötelezett, hanem az egyes miniszterek is megteszik ezt, az fogja legjobban bizonyítani, hogy képesek az eddig saját rendelkezésük alatt álló összegek egy részének decentralizálására is.
Természetesen számolunk a költségvetésben az adótörvényekhez benyújtott módosító indítványaink hatásával is, ezek a vállalkozások terheit csökkentették tovább, illetve a szociális kedvezményeket, a diákok utazási kedvezményét és a lakásépítők adókedvezményét növelték. E javaslatok célja ugyanaz, mint a költségvetés egészéé: az építkezés és a szociális segítség, az ország lakhatóbbá tétele építéssel és a szolidaritás szálainak erősítésével, mert a költségvetés ugyan forintokról szól, de nemcsak a forintokról, hanem ezekről a célokról is. Ezért kell felelősen felhasználnunk mindenki egymillió forintját - ránk bízták, hogy jól forgassuk. Nem a saját pénzünk, nem a parlament pénze, de a saját felelősségünk és a parlament felelőssége, hogy mit teszünk vele. Ezért kérem a támogatást a benyújtott költségvetés tervezetéhez és annak jobbítását célzó költségvetési módosító indítványainkhoz.
Köszönöm figyelmüket. (Taps a kormánypárti padsorokból.)
