DR. BÁRÁNDY PÉTER

Full text search

DR. BÁRÁNDY PÉTER
DR. BÁRÁNDY PÉTER igazságügy-miniszter: Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Jelen voltam annál az interpellációnál, amire visszautalt. Ezt a kiadványt nem az Igazságügyi Minisztérium, hanem másik két minisztérium hozta létre, ezért ezt az interpellációt követően még figyelmesebben végigolvastam, átnéztem, hogy mi a tartalma. Megítélésénél természetesen abból kell kiindulni, hogy a jogállamiságnak alapvetése a “nullum crimen sine lege” elve, ami azt jelenti, hogy csak olyan dolog lehet bűncselekményként minősíthető, és - hozzátéve a másik alapelvet - olyan miatt lehet büntetni valakit, aminek a tényállása az elkövetés idején meghatározott volt a büntetőtörvényben. Ez az első alapvetés.
A második az, hogy ezt a jogszabályt a társadalom, legalábbis tartalmában ismerje. Ezen ismeret egyik legfőbb közvetítő ereje az erkölcsi szabályrendszer. Azonban olyan bonyolult bűncselekményeknél, mint amilyen a kábítószerre vonatkozó visszaélésben fogalmaztatik meg, nem elegendő ez az egy közvetítő eszköz, hanem az államnak kötelessége, hogy a részletesebb szabályozásról is tájékoztassa mindazokat, akik ezzel a bűncselekménnyel bármilyen módon érintkezésbe kerülhetnek.
Ilyen szempont alapján kell áttekinteni ezt a kiadványt, és ha ezt az ember megteszi, akkor azt látja, hogy a büntetőjogi szabályozás, a szankciók, a büntetőeljárási jog szabályozása, valamint azok a szabályrendszerek kerülnek benne ismertetésre, amelyek magára a diákságra és a tanárokra vonatkoznak. Ha ezt tartalmazza ez a kiadvány, akkor ez az állami kötelességteljesítés keretében és helyesen született meg; tartalmát tekintve a jogszabályokat közvetíti, és valóban elősegíti azt, hogy a diákság tudja, hogy mit tesz. Tudja azt, hogy ha kábítószerhez nyúl, akkor az büntetendő, tudja azt, hogy ha egy ilyen büntetőeljárás megindul ellene, akkor mire várhat, és mik az ő jogai, és mik a hatóság jogai. Áttekintve ezt lehetett megállapítani.
A tartalomban semmi kivetnivaló az én álláspontom szerint nincs, helyes a tartalom, jogi információkat közvetít. Ezért válaszomban azt tudom mondani, hogy semmi esetre sem felhívás a drogfogyasztásra, mint ahogy nem felhívás a bűnözésre a Btk. nyilvános volta, hanem éppen az attól való visszatartást célozza. Volt ebben az országban olyan időszak, amikor bizonyos büntetőszabályokat titokban tartottak. Ez az időszak '57-ben szűnt meg, ez azt eredményezte, hogy a bíróságon jutott tudomására néhány katonai bűncselekménnyel kapcsolatba hozhatóan az eljárás alá vontnak, hogy tilalmazott magatartást valósított meg. Szerintem nem ehhez kell visszatérni, hanem azon az úton kell járni, hogy a társadalom tájékozott legyen jogaiban és kötelezettségeiben.
Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi