FONT SÁNDOR
FONT SÁNDOR
FONT SÁNDOR (MDF): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Én is az utóbbi módosító javaslathoz kapcsolódnék gondolatommal, amit Karakas János neve alatt olvashatunk. Azért örülök Karakas János vélekedésnek, hogy mentsük, ami menthető, de a történet kicsit másról szól. Amikor ez a törvénytervezet benyújtásra kerül, ez még a júniusi időszak, el is kezdjük tárgyalni, de közbejön a nyári szünet, és most folytatjuk.
Nos, az a probléma, hogy akkor még a minisztériumnak halvány fogalma sem volt arról, hogy hogyan fog majd a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal fölállni. Tehát egyszerűen funkciója sem volt. A nyári viták egyik érdekes fejleménye lett, hogy amit az Unió megkövetel, hogy kell egy ilyen, nevezzük Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatalnak, a legegyszerűbb esetben azt mondanám, hogy az EU-s pénzek kifizető helye, felügyelője, koordinátora, de úgy tűnik, az FVM jelenlegi felső vezetése ennél sokkal több szerepet szán ennek. És itt jön képbe Karakas János úr, akit megbíznak, hogy a minisztérium utólagosan kigondolt ötletét legyen szíves képviselői indítvány formájában benyújtani, és hét további kapcsolódó indítvány keretében gyakorlatilag átszabják az eddig az illetékes megyei földművelésügyi hivatalokhoz tartozó feladatköröket.
Engem ez azért izgat picit, mert szőlőtermelésről van szó, és az a választókörzet, amelynek képviselője vagyok, Magyarország legnagyobb szőlőterületével rendelkezik. Csak a választókörzetemben van mintegy 18 ezer hektár, azon a kunsági borvidéken, összekapcsolva a két másik alföldi borvidékkel pedig Magyarország szőlőterületének ez az egyharmada. Ebből adódóan elég élénk az ültetvénykivágás, -telepítés, tehát minden olyan, ami életszerűen az ültetvényekkel kapcsolatosan meg szokott történni.
Az az aggályom, hogy működőképes lesz-e ez a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal pont az uniós évbe való belépéskor, amikor jó néhány fontos feladatot el kellene látni, koordináló, időnként segítő, időnként megnyugtató feladatot a megyei földművelésügyi hivataloknak. Ugyanakkor azt tapasztaljuk, hogy az utolsó pillanatban átszabásra kerülnek az eddig jól bejáratott intézmények. Idehozom természetesen a falugazdász-hálózat szétverését is, talán a legsúlyosabb támadás az utóbbi időkben az agrárium ellen, és érthető módon körzetünkben a szőlő-gyümölcs termelők ellen.
Nos, ez a módosítóindítvány-sorozat, az Agrárintervenciós Központ feladatát is megnyirbálva, mindent a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatalhoz rendel. Itt egy stílusbeli vitáról, egy funkcióbeli vitáról van szó közöttünk, véleményünk szerint ez tévedés. Ennek a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatalnak abszolút nem lenne az a feladata, amit most önök a nyáron véletlenszerűen kigondoltak, és Karakas János képviselő úrral a minisztérium nyári ötletelésének termékét most benyújtatták, és átszabják az eddig tűrhetően működő megyei földművelésügyi hivatalokat. Tehát én ezt ellenzem, és még jó néhányan vagyunk így szerintem ezzel az indítványsorral kapcsolatosan.
Mindazt pedig megfontolásra ajánlom, amiben Kékkői Zoltán hasonlóan, ugyanezen témakörben, kezdve a preambulumtól és folytatva akár a fellebbezési lehetőségekig, más úton járva, de talán sokkal logikusabban feszegeti ugyanezt a kérdést.
(0.20)
Ami az általam, illetve Pichler Imre képviselőtársam által benyújtott indítványokhoz kapcsolódik, a 12. pontban azt indítványozom, hogy a hegyközségi rendtartásban előírt bírságot is köteles legyen kifizetni az, aki az adatszolgáltatásnak nem, vagy a felszólítás ellenére esetleg továbbra is hiányosan teljesíti a kötelezettségét. Egyszerűen arról van szó, hogy így, szankciók nélkül nem lehet kellően fellépni bizonyos nemkívánatos jelenségekkel szemben.
Sajnos, nem elég az, hogy nem kap származási bizonyítványt. Hozzáteszem, sajnálatos módon ma már a borhamisítás csúcsaként eljutottunk odáig, hogy származási bizonyítványt hamisítanak, és OBI minősítői igazolványt hamisítanak. Tehát a hegyközségeknek még lennének eszközök a kezükben, ha adnánk: ha kiterjesztenénk a hegyközség feladatát például a bírságolás lehetőségére.
A 13. pontban a hegybírónak véleményünk szerint nemcsak a telepítések és kivágások nyilvántartását, hanem az újratelepítési jogok nyilvántartását is illő lenne vezetni, így aztán végképp egy helyre telepítve minden mozgást, amit figyelembe kell venni a szőlő egész élete, előélete és kivágása során.
A 15. pontban egy régi kérést próbálunk feleleveníteni, emlékezetünkbe visszahozni, hogy tulajdonképpen a hegybíró mekkora minimális munkabérért végezze el ezt a feladatot. Arra teszek javaslatot - de látom, több képviselőtársam erre tesz a szocialista frakcióból is javaslatot -, hogy nevesítsük a mindenkori minimálbér kétszeresére ezt a fizetést. Igen komoly, felelősségteljes munkát végeznek, hiszen, mint tudjuk, a jövedéki törvény hatálya alá tartozik a bor, és ennek megfelelően, figyelembe véve a nemkívánatos visszaéléseket és a hamis termékek megjelenését - és itt a borra gondolok -, a hegybírónak igen komoly feladata van. Ehhez képest felelősségteljes munka kell hogy történjen, és jó lenne, ha olyan szilárdan állnának a hegybírók a lábukon, hogy nem kísértené meg őket egy-egy erőszakos hegyközségi tag. Mire is gondolok?
Az utóbbi időben leleményes vállalkozók elhagyott szőlőterületeket vásárolnak meg, és az a hegybíró, aki nem ismeri teljes egészében a hegyközség területén található szőlőterületeket, azoknak az állagát, vagy netán némi - sajnálatosan ezt is fel kell tételeznem - ráható pénz miatt, kiad olyan származási bizonylatokat is, ahol valóban a földhivatal szerint még szőlő szerepel a nyilvántartásban, de ha fizikailag kimegyünk arra a területre, bizony ott már régen csak birkalegelő van.
Az a kérdés, hogy hogyan legyen valaki hegybíró, ha egy alacsony fizetés mellett elég erős megkeresések érhetik arra vonatkozólag, hogy legyen szíves kiadni származási bizonylatot arra és arra a területre, ahol esetleg nincs - vagy tudja, vagy nem, de a lényeg az, hogy nincs - termő szőlőterület. Innentől kezdve aki a szakmához ért, az tudja, hogy aki származási bizonylatot szerzett, az bármilyen hamisítványt üvegben lepalackozva - valamikor, amikor volt még zárjegy, akkor zárjeggyel ellátva - forgalomba tudott hozni. Ugyanis a bor életének legfontosabb indító dokumentuma ez a származási bizonylat a szőlő után. Ha ezt valaki megszerezte, nincs az a hamisítvány, amit ne tudna legálisan forgalomba hozni. Tehát ezért jogos véleményünk szerint - és remélem, a szocialista képviselőtársak szerint is, akik az indítványt ugyanígy nevesítették -, hogy illő lenne a minimális bért megállapítani, és a minimálbér kétszeresét javasolni a hegybírói munka díjazására.
A 16. pontba három nagy borvidék panaszát próbáltam besűríteni. Azoknak a borvidékeknek a gondja ez, ahol nagy területű szőlőültetvény található. Konkrétan az, hogy a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa országos szervezetében borvidékenként kettő küldött képviseli őket. Ez azt jelenti, hogy az a több mint 20 ezer, közel 25 ezer hektáros kunsági borvidék is kettő küldöttet juttat be, valamint a sokkal kisebb - és most nem akarok senkit megsérteni, de van néhány ezer hektáros borvidék - is kettő küldöttet juttat be a Hegyközségek Nemzeti Tanácsába. Roppant nagy az aránytalanság. Mi már tettünk többször javaslatot arra, hogy arányosítani kellene a szőlőterületek méretéhez a küldöttek számát.
Ebben a pontban szerintem egy rettentő nagy gesztus jellegű javaslatot teszek: azt mondom, hogy minden ötezer hektár feletti terület után keletkezhessen még egy képviselői, delegációs jog; mondom, minden ötezer hektár után. Ez azért nem akármi, mert jó néhány borvidéknek kevesebb, mint ötezer hektár a szőlőterülete - csak úgy megjegyzem -, és nekik két küldöttjük van. Most itt azt mondjuk, hogy minden ötezer hektár után. Gyakorlatilag az észak-magyarországi borvidék néhány területén és a kunsági borvidéken a küldötti létszámon módosítana, változtatna ez néhány fővel. A bizottságok és a kormány sem értett ezzel egyet. Tartok tőle, hogy nem sokáig lesz tartható ez a súlyos aránytalanság, ami megmutatkozik a területi képviseletekben.
A következő módosító indítvány, amelyikre fel szeretném hívni a figyelmet, a 20. számú, amelyben szintén egy jogosítványt szeretnénk határozottabban adni. Mégpedig azt, hogy aki meghatározott adatokat nem jelent be az illetékes hegyközségnek, a bejelentést elmulasztó bírságot legyen köteles fizetni; hasonló szinkronitással, mint már néhány paragrafussal előbb is egy bírságolási lehetőséget vázoltam, ugyanezen a logikán alapul a 20. számú módosító indítvány is.
Elérkezünk talán a módosító indítványaim közül a legsúlyosabbhoz. Ez pedig a teljes magyar borvidéki rendszer újrasorolása. Az a helyzet, hogy a 22 borvidék gyakorlatilag önmagát teszi rövid időn belül tönkre, mert képtelenség 22 borvidéket marketingmunkával megdolgozni, és valamilyen piacot találni a termékeikre. Amint már az előbb említettem, roppant nagyok az aránytalanságok a borvidékek termőterületei között.
Ha venné a fáradságot az Agrármarketing Centrum és netán az FVM, akkor egyetlenegy dolgot tehetne: először is a magyar bort kellene igen intenzíven piaci helyzetbe hozni külföldön, elsősorban természetesen az EU-országokban, és bizony ne felejtsük el azokat a kelet-európai területeket, ahova Medgyessy Péter miniszterelnök úr nagy szeretettel jár, rettentő nagy üzleteket kötött, csak kiderült, hogy még nem nagyon realizálódtak. Bízom benne, hogy egyszer majd fognak, mert a borról is szó volt a győzelmi jelentésben, amikor visszatért Moszkvából tavaly ősszel.
Sajnos, nem úgy működik a dolog, hogy kimegyünk, és azt mondjuk, hogy miénk a legjobb bor, hanem ennek a megfelelő és mélyen beágyazott piaci megdolgozása meg kell hogy történjen. Egy imázsteremtést még talán ki lehet alakítani a magyar borról. Van olyan imázsa a magyar bornak, hogy Magyarországot azonosítják a jó borokkal. Az utolsó órában vagyunk, mert kezd ez az imázs lefelé hanyatlani, de ha megkérdeznek - és tessék megnézni a közvélemény-kutatásokat - külföldieket, hogy milyen jellemzőt tudnak Magyarországgal kapcsolatosan említeni, még a bort megemlítik. Tehát ez egy nagyon előnyös dolog. Már csak egy kis lépés lenne, hogy akkor erre még építkezzünk.
(0.30)
Ha netán ez a fázis bekövetkezne, akkor biztos vagyok benne - tessék elolvasni néhány elemzést a magyar bor eladhatósága és reklámozása kapcsán -, hogy huszonkét borvidék termékeit nem lehet eladni. Ugyanis az első lépés az lenne, hogy a magyar bor, valamilyen vevő ez után nyúljon, a magyar bort keresse. És csak ezen belül lehet esetlegesen, de mondom, nem huszonkét borvidék nevesítését elvégezni. Én javaslatot tettem hat magyarországi borvidékre, és ezeken a borvidékeken belül természetesen lesznek majd fajta-, stílus- és évjáratbeli különbözőségek. S ha már egyszer eljutottunk addig, hogy magyar, és hogy a hat magyar borvidék egyes termékeiből szeretne a vevő vásárolni, akkor azokon belül már tud csemegézni. Amíg ezt nem teszi meg, hiába van nekünk büszkén huszonkét borvidékünk, az semmit nem ér. Magyarországon az utolsó felmérés szerint 93 ezer hektár a termő szőlőterület, míg Spanyolországban és Franciaországban van olyan borvidék, amelyiknek egyedül több mint 100 ezer hektár szőlőterülete van. Magyarországon 93 ezer hektár szőlőterületre létrehoztak huszonkét borvidéket. Nos, leginkább ez adja a magyar borok piaci versenyhátrányát.
Az utóbbi egy évben a borvidékek érintettjei valami hasonlót ismertek fel, mint amire én most javaslatot tettem, és magukat régióknak nevezve, egyesületi formát öltve új szervezeti egységet hoztak-hoznak létre. Úgy néz ki, hogy ez a folyamat megállíthatatlan. Ezek az egyesületek már csak egy lépéssel választódnak el az új fogalmaink szerinti borvidékektől - nevezzük őket borrégióknak. Nevesítem is ezeket.
Az első borvidék legyen a későbbiekben a Duna borrégió. Ők magukat már bejegyeztették Duna borrégió néven. Ez a régebbi három alföldi borvidéket tartalmazza, a csongrádit, a hajós-bajait és a kunságit.
A második borvidék lenne véleményem szerint a felső-magyarországi borrégió. Ők maguk nevezték így el magukat, tehát nem én találtam ki: idetartozna a mai bükkaljai, egri és mátraaljai körzet.
A harmadik borrégió maga Tokaj, értelemszerűen külön választva mindentől.
A negyedik borrégió - amely szintén magát nevezte el, tehát létezik az egyesületi forma, a bejegyzésük vagy megtörtént már, vagy most történik meg - a pannon borrégió lenne, amely gyakorlatilag a pécsi, a szekszárdi, a villányi és a tolnai körzetet tartalmazná.
Az ötödik borrégió a balatoni lenne - szintén maguk adták a nevet, úgy tudom, az egyesületi bejegyzés folyamatban van -, s idetartozna a badacsonyi, a balatonfüredi, a csopaki, a Balaton-felvidéki, a somlói, a balatonboglári, a Balaton melléki és a muravidéki körzet - bocsánat, ez utóbbi már alkörzet. Mondom, ezek az egyesületi formák léteznek, már maguk alkotják az egységet.
Egyedül talán az általam elnevezett észak-dunántúli borrégiónak nincs még egyesületi formája és neve, ahol is az eddig kimaradt és Magyarország észak-dunántúli helyén található körzetekről van szó. Ezt az ászár-neszmélyi, az etyek-budai, a móri, a pannonhalmi, valamint a soproni körzetek alkotnák.
Kérem képviselőtársaimat, hogy gondolják át a javaslat lényegét. Ezt a javaslatomat mindegyik érintett hegyközségnek el fogom küldeni, és remélem, hogy ezzel megindítunk egy olyan vitát, ami egy évvel ezelőtt fogalmazódott meg egy borkonferencián, többek között az elővezetésemre, és úgy néz ki, hogy azóta maguk az érintettek is, egyelőre egyesületi formában, de ugyanilyen régiós szinten gondolkodnak. Azaz a huszonkét borvidék számára nem sok jövőt látok, mint említettem, több okból, egyrészt a területi nagyságok miatt, másrészt pedig ezen borvidékek marketingmunkával történő piacra való bevezetésének a képtelensége miatt. Ez természetesen még további csiszolást-finomítást igényel, és tudom, hogy ez az indítványom roppant sok más törvényhelyet is megmozdítana.
A 28. sorszámú indítványhoz szeretném idézni a mezőgazdasági bizottságban hallottakat is. Ebben azt javasoltam, hogy a mostani beterjesztéshez képest Dávod, amelyet a hajós-bajai borvidékhez soroltak, kerüljön a kunsági borvidékhez.
