DR. VERES JÁNOS

Full text search

DR. VERES JÁNOS
DR. VERES JÁNOS pénzügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Úr! Teljesen egyetértek képviselő úr megállapításával, ugyanakkor kérem, hogy két körülményről ne feledkezzünk meg. Miután az új kormány vállalta a kormányprogramjában, ezért erre az ügyre is érvényesnek kellett tekinteni, hogy csak úgy vezetett be új számítógépes feldolgozási rendszert, hogy erre közbeszerzési eljárást írt ki.
Sajnálatos módon a közbeszerzési eljárás elhúzódása azt tette lehetővé vagy lehetségessé, hogy csak a nyár végén indulhatott el a munka. A nyár vége óta azonban az általam említett napi 300-400 határozat meghozatalára sor kerül, ezért viszonylag egyszerűen kiszámolható, hogy hozzávetőlegesen 100 munkanap igénye van annak, hogy az a bizonyos, a képviselő úr által is említett mintegy 40-50 ezer közötti határozat meghozatalára sor kerüljön. Azt biztosan mondhatom, hogy ennek az évnek a végéig reálisan ennyi határozat leegyeztetett formában történő meghozatalára sor kerül, és miután a költségvetési forrás rendelkezésre áll, ezt követően a pénz kifizetésének semmi akadálya nem lesz. Eszerint fogunk cselekedni a következő időszakban.
Köszönöm figyelmüket. (Szórványos taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi