MÉCS IMRE
MÉCS IMRE
MÉCS IMRE (SZDSZ): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! Én bizony szégyellem magamat, és pirul az arcom, amikor az élet elvesztéséért járó kárpótlásról van szó, hihetetlenül vontatottan halad. Kicsit emlékezzünk vissza a történtekre!
1997-ben nyílt meg erre a kárpótlásra a lehetőség, 180 ezer kérelemből 117 ezer jogerős kérelmet fogadott el négy hónap nyitvatartási idő alatt a kárrendező iroda. Az Orbán-Torgyán-kormány az 1999-es költségvetésben a szégyenletes 30 ezer forint értéket állapította meg. Nagyon sokan visszaküldték, mert megsértette őket ez a hihetetlenül alacsony összeg. Az Alkotmánybíróság meg is semmisítette ezt a határozatot, majd a jelenlegi kormány erre a költségvetési évre fejenként 400 ezer forintot irányzott elő, és erre 26 milliárd forintot biztosított.
Sajnálatosan kell megállapítani, hogy rendkívül vontatottan halad a kérelmek elbírálása, és megállapítást nyert, hogy az 1997-ben jelentkezettek közül már több mint 20 százalék meghalt. Azért gondoljuk meg, hogy az a gyerek, aki 12 éves volt '45-ben, most 70 éves, a 30 éves özvegy most 88 éves, és ennél idősebbek voltak azok, akik a hozzátartozóik, az Auschwitzban elfüstöltek vagy a Don-kanyarban odaveszejtettek után kapnák ezt a 400 ezer forintot. Van egy latin mondás, hogy kétszer ad, ki gyorsan ad - bis dat, qui cito dat -, itt meg kell fordítani (Az elnök jelzi az idő leteltét.), hogy semmit sem ad az, aki lassan ad, mert nem lesz kinek adnia.
Kérdezem az államtitkár urat: mit tesznek, hogy belátható időn belül kifizessék ezt a kárpótlást? (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiban.)
