MÉCS IMRE

Full text search

MÉCS IMRE
MÉCS IMRE (SZDSZ): Az államtitkár úr korrekt adatai csak azt mutatják, hogy valóban rendkívül vontatottan halad. Kiszámoltam, hogy az erre az évre biztosított pénzből a kárpótlásra jelentkezettek 56 százaléka, vagyis 65 280 ember kaphatná meg, ehhez képest van 10 ezer elintézett ügy, és néhány száz, akinek kifizették. Én úgy gondolom, hogy tisztességnek és becsületnek a kérdése az, hogy ezt minél előbb kifizessük. Ha kell, emeljük fel az adminisztrátorok létszámát, racionalizálják a dolgokat, de lehetetlen, hogy csak 300-400 ügyet tudnak lezárni, ezt nem tehetjük meg.
Tehát a kormánynak erőfeszítéseket kell tenni arra, hogy ezt a lemaradást csökkentse, hogy legyen kinek kifizetnünk, legyen kinek ezt a szerény kártérítést, hiszen egy élet tényleg nem becsülhető fel, de legalább valamit adjunk (Az elnök jelzi az idő leteltét.), hogy könnyebb legyen a betegek élete, és elmehessenek a Don-kanyarba, elmehessenek Auschwitzba, a legnagyobb temetőbe megnézni, tehát hogy egy kicsit könnyebb legyen az életük. Kérem a kormánynak a segítségét ebben.

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi