KÉKKŐI ZOLTÁN JÓZSEF

Full text search

KÉKKŐI ZOLTÁN JÓZSEF
KÉKKŐI ZOLTÁN JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök asszony. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A két törvény, a bortörvény és a hegyközségi törvény módosítását magában foglaló, előttünk fekvő törvényjavaslat címében is jelzi, hogy jogharmonizációs célú módosításról van szó - kezdtem a felszólalásomat az általános vita megkezdésekor.
A nyár folyamán megnéztem interneten az Országgyűlés 2003. évi ülésszakára vonatkozó törvényalkotási programját. Ebben a következőt olvastam a 42. pontban. “Szőlőtermesztésről és borgazdálkodásról szóló törvényjavaslat. Nagy terjedelmű szabályozás, a benyújtás időpontja 2003. november. Parlamenti előadó az FVM. A szabályozás célja a szőlő- és borágazat keret jellegű, az európai uniós normáknak megfelelő szabályozása.” Felvetődött bennem, akkor mi szükség van arra, hogy a T/4060. számú, az egyes agrártárgyú törvények jogharmonizációs célú módosításáról szóló törvényben most tárgyaljuk a szőlőtermesztésről és borgazdálkodásról szóló törvényt. Lehet, hogy csak véletlen egybeesés a szőlőtermesztésről és a borgazdálkodásról szóló 1997. évi CXXI. törvény címével.
A jogharmonizációra két elvárás is kényszeríti az előterjesztőt: az egymással összefüggő törvények között szükségessé vált jogharmonizáció és az EU-csatlakozás által megkövetelt EU-jogszabályokhoz való illeszkedés igénye. A benyújtott törvénytervezet ezen kettős jogharmonizációs igény mindkét elemével kapcsolatban hiányérzetet szül. Most talán még aktuálisabb, amit a vita megkezdésekor mondtam. A hiányérzet nemcsak bennünk, képviselőkben fogalmazódik meg, hanem hiányérzete van az ágazatban dolgozóknak, és hiányérzete van az ágazat szakmai és érdekképviseleti szerveinek is.
A szakmának ugyanis volt egy alapvető, jogos igénye, egy szakmai konszenzus, ami az összes érintett tárca által korábban elfogadásra került. Ez a szakmai alapvetés azt tartalmazta, hogy az ágazatot érintő három, talán most már négy törvény - a bortörvény, a hegyközségi törvény és a jövedéki törvény, és a tervezett új törvény - módosítására éppen a jogharmonizáció érdekében egyszerre kerüljön sor. A szakma és a közigazgatás a három törvény egyidejű, a szőlő- és borágazat jogi feltételrendszerének átfogó korszerűsítéséhez szükséges módosítására az előterjesztések tervezeteit elkészítette. A novemberi tárgyalásra elkészített tervezetről nem ismerem a szakma véleményét.
Próbáltam megfejteni, hogy mi lehet az oka annak, hogy most is tárgyaljuk a szőlőtermelésről és borgazdálkodásról szóló törvényt, és novemberben újból az Országgyűlés elé fog kerülni. Az egyik ok lehet, amit bizottsági ülésen is és most is Karakas képviselő úr mondott, hogy mivel a borvidéki bortermőhelyi felsorolást tartalmazó törvény módosítása nem született meg idejében, nem tudtak beadni telepítésre pályázatot azok a települések, amelyek az eredeti felsorolásban nem szerepelnek. Szükséges lenne ezt valamilyen formában rendezni, például a miniszter hatáskörébe tenni, és ez biztos, hogy helyesebb lett volna, hogy a telepítést ezeken a területeken is még ebben az évben el tudják végezni. Ugyanis az ültetvénytelepítések támogatásának feltételei, illetve az ellenőrzés rendje szerint borszőlő telepítéséhez támogatás csak borvidéki bortermőhelyi területekre, meghatározott települések határának a szőlőtermőhelyi kataszterében, a I., II., II/1. osztályú, az alföldi szőlőtermőtáj borvidéki bortermőhelyi települések I., II/1., II/2. osztályú minősítéssel regisztrált területeire adható, az adott termőhely telepítésére engedélyezett fajta ültetési anyagának használata esetén.
Vagyis, ha a törvény októberig elfogadásra kerül, akkor azok is pályázhatnak még telepítésre, akik nem tudtak beadni pályázatot azokon a településeken, amelyek az eredeti felsorolásban nem szerepeltek. Az EU-csatlakozás előtt, még az idén utoljára a szőlőtelepítési lehetőséget kihasználhatják. Ha ez az oka, még elfogadható is lenne. Csak az nem érthető, hogy miért nem a jelenlegivel kerül megtárgyalásra a novemberre tervezett törvény.
Elmondtam, hogy a jövedéki törvény fellazítása a borhamisítóknak kedvezett. A módosítás úgy törölte el a kötelező zárjegyet, hogy a két liter alatti, már a nem kannás kategóriába tartozó műanyag palackokra is megszüntette a zárjegy kötelezettségét. Nem véletlen, hogy a jövedéki törvény módosítása óta statisztikailag bizonyíthatóan megszaporodott a borhamisítás Magyarországon. A Hegyközségek Nemzeti Tanácsa internetes honlapján a következőket javasolja, idézem: “Javasolja a palackozott borok nyakán megjelenő bormárkajegy bevezetését. A Hegyközségek Nemzeti Tanácsa és az Állami Nyomda Rt. a nagy múltú borhagyományokkal rendelkező magyar borvidékek iránt érzett felelősségtől vezérelve a bortermelő ágazat arculatának megőrzése, a borminőség biztosítása és a borhamisítás megakadályozása érdekében megállapodásban határozták meg a bormárkajegy gyártásának és forgalmazásának a feltételeit. A Hegyközségek Nemzeti Tanácsa fővédnökséget vállal az Állami Nyomda Rt. által gyártott és forgalmazott márkajegyek használata felett.” - idézet vége.
(22.10)
A javaslatból kiemelném a következőt: a borhamisítás megakadályozása érdekében is szeretné bevezetni a HNT a palackozott borok nyakán megjelenő bormárkajegyet. A mostani módosító javaslatok közt nem szerepel, de javaslom a novemberben a Ház elé kerülő törvényt előkészítőknek a szőlőtermelésről és borgazdálkodásról szóló törvény 44. § b) és c) pontjának felülvizsgálatát a hamisítások csökkentése érdekében.
A következő olvasható az említett paragrafusokban: a meghatározott termőhelyről származó minőségi bor származásában és minőségében száz százalékban, a fajta és évjárat vonatkozásában 85 százalékban megfelel az elnevezésének és jelölésének; a c) pontban: az egyéb természetes bor legalább 70 százalékban az elnevezésének, jelölésének megfelelő származású, fajtájú, minőségű és évjáratú; szénsavas bor elnevezésben a termőhelyre vagy a szőlőfajtára utaló jelölés akkor alkalmazható, ha az alapbor legalább 85 százalékban a jelzett termőhelyről és szőlőfajtából származik.
Villányban a borhamisítások megelőzése érdekében a bortörvény adta lehetőséggel élve elkészítették a villányi borvidék eredetvédelmi rendszerének tervezetét. A törvény alkalmazásában védett eredetű bor az a meghatározott termőhelyről származó minőségi vagy különleges minőségű bor, amelyet a termőhelyre ajánlott szőlőfajtából eredetvédett termőhelyű ültetvények legalább 17, illetve 19 tömegszázalékos, természetes eredetű cukrot tartalmazó terméséből készítettek, és a termőhelyre jellemző tulajdonságokkal rendelkezik. A védett eredetű bor termelésének szakmai szabályait a hegyközség rendtartásában foglalt előírások alapján a miniszter rendelettel adja ki. A villányi borvidékre tervezett borkategóriák: védett eredetű bor prémium, védett eredetű bor classic, tájbor és asztali bor. Az új rendszerrel a meghatározott termőhelyről származó minőségi borok gyakorlatilag megszűnnének a borvidéken, mivel minden ahhoz kapcsolódó fajta és abból készült cuvée a villányi védett eredetű bor classic kategóriába kerülne. Ezzel az eredetvédelmi rendszerrel próbálják megakadályozni, hogy minőségi villányi megnevezéssel hozhassanak forgalomba olyan cuvée-ket, amelyeknek alig van közük a borvidék boraihoz. Az eredetvédelmi szabályozás lényege, hogy a villányi néven forgalomba hozott bor minősége kibírjon minden kritikát, a fogyasztó biztos lehessen abban, hogy nem csapják be.
Felszólalásomat most is, mint az általános vita megkezdésekor egy idézettel szeretném befejezni, ezúttal Victor Hugo-t idézném: “A legnemesebb boroknak is van seprűjük.” Köszönöm a figyelmet. (Taps az ellenzéki padsorokban.)

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi