MÉCS IMRE

Full text search

MÉCS IMRE
MÉCS IMRE (SZDSZ): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! Úgy gondolom, vissza kellene térni ahhoz a kegyelmi állapothoz, ami volt többek között az első ciklusban is, amikor például a nagyon sok kétharmados törvényt lecsökkentettük épp azért, hogy felelősen lehessen kormányozni. Ezt a folyamatot tovább kellene folytatni, hogy valóban melyek azok a kérdések, amelyekben abszolút kétharmad, melyek azok, amelyekben a jelen lévők kétharmada, melyek azok, amelyekben parlamenti döntés szükséges, vagy amelyekben a felelős magyar kormánynak kell döntenie. És ne feledjék el, képviselőtársaim, hogy az első ciklusban is akkor kerültünk ebbe a konszenzusos kegyelmi állapotba, amikor tudtunk alkotmányt módosítani, amikor tudomásul vették a kormánypártok, hogy nem biztos, hogy mindig kormányon lesznek, tehát az ellenzék által kért garanciák megfontolandók. Amikor az ellenzék megfontolta, hogy lehet ő is kormányon, amikor szüksége lehet nagyobb felhatalmazásra, de a garanciáknak is meg kell maradni, akkor sikerült megfelelő kompromisszumokat létrehozni.
Itt most már nagyon sokszor büntette egymást egyik ciklusban, másik ciklusban az ellenzék, a kormánypártok különböző dolgokért, és ezért nem sikerült ezt a kérdéskört rendezni. Azt mondom és azt kérem, hogy tegyük ezt félre. Gondoljuk meg azt, hogy bármelyikünk kerülhet kormányra, és kormányoznia kell, és szeptember 11. óta bizony roppant gyorsan kell, nagyon hatékonyan és együttműködve dönteni, ugyanakkor pedig a kormányon lévőknek figyelembe kell vennie, hogy a garanciákat meg kell adni, hiszen kerülhetnek ellenzékbe.
Legyen tréning ez a mostani beszélgetés, illetve az ezt megelőző négypárti tanácskozás, és folytassuk ezt a konszenzusos megbeszélést, iteráljunk ahhoz, hogy az Igazságügyi Minisztérium által beterjesztett alkotmánymódosítást tényleg közösen ki tudjuk csiszolni - együtt.

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi