BOTKA LAJOSNÉ

Full text search

BOTKA LAJOSNÉ
BOTKA LAJOSNÉ (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Ház! Nagy horderejű törvénymódosítás van előttünk önálló napirendi pontként, a szakképzési törvény módosítása. Mindannyian, akik e törvényhez javító szándékkal hozzászólunk, tudjuk, hogy a közoktatásnak egyéb törvényi szabályozói is vannak.
Most azonban a részletes vita kapcsán - elsősorban elnök úr figyelmeztetésére tekintettel - jelzem, hogy a 12. számú módosító indítványhoz szólnék hozzá, amely a törvényjavaslat 5. §-ában, a szakképzési törvény 4. § (3) bekezdés b) pontjában az oktatási bizottság módosító javaslatát erősíti meg, amely részben képviselőtársaim aggályaira is választ ad. Miről is van szó? Arról, hogy a munka világában oly érzékenyen megjelenő szakképzés tartalmi változásait törvényi garanciával, háromévenkénti felülvizsgálattal biztosítani tudjuk, vagyis azt, hogy a kérdés tartalma megfeleljen azoknak az újszerű elvárásoknak, amelyeket a szakképzés feladatrendszerében hivatott szolgálni.
Tehát azokkal az aggályokkal szemben, amelyek az OKJ-ben adott esetben mereven szabályoznának, vagy a szabályozással cölöpöket vernének le a szakképzés tartalmi elemei közé, szembeállítva elmélet és gyakorlat fontosságát - amely egyébként szakmánként eltérő színvonalú és tartalmú kell hogy legyen -, ez a módosítás kellő garanciát jelent arra, hogy a tartalmi elemzésekkel, háromévenkénti felülvizsgálattal hozzá tudjuk igazítani a képzést a munkaerőigény valódi szükségleteihez azzal, hogy helyzetelemzésen alapuló változtatást fogunk végrehajtani. Ez mindenképpen szakszerűbb válasz, mint az általános és egységes eljárás minden szakmát illetően.
Tisztelettel kérem képviselőtársaimat, hogy gondolják meg e módosító indítványnak a pozitív következményeit.
Köszönöm. (Taps az MSZP soraiban.)

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi