DR. CSÁKY ANDRÁS

Full text search

DR. CSÁKY ANDRÁS
DR. CSÁKY ANDRÁS (MDF): Köszönöm szépen. Tisztelt Képviselőtársaim! Úgy gondolom, azt, amikor Lezsák Sándor megfogalmazta, hogy a lakosságban valóban egyre nő az az aggodalom, hogy ennek a törvénynek a hatására az egészségügyi ellátás milyen változást fog szenvedni, amikor megfogalmazódik az az aggodalom, hogy talán a hozzáférés, ami eddig is - nem vitatva, különösen ha különböző országrészeket tekintünk - a kívánalmaknak nem megfelelő, amikor megfogalmazódik, hogy milyen mélyen kell még a pénztárcájukba belenyúlni ahhoz, hogy ellássák őket, akkor azt lehet politikai vitának is interpretálni. Úgy gondolom, hogy ez a lényeg, mert azt mindannyian hangoztatjuk - legalábbis remélem, komolyan is gondoljuk -, hogy alapvetően a betegek állnak a középpontban.
A francia példa pedig azért nem jó, mint ahogy bármilyen nyugat-európai példa teljesen feleslegesen hozandó ide, mert ezt csak egy finanszírozási rendszerrel, egy biztosítási rendszerrel együtt lehet értelmezni, illetve azzal együtt, hogy az adott államok a saját költségvetésükből mennyit költenek az egészségügyre az adóforintokból. Ha ezen kérdésekben is azonos a színvonal, akkor lehet összehasonlítani, különben nem lehet.
Tehát amikor azt mondjuk, hogy ezzel a törvénnyel mintegy az állami felelősség alól akar a kormányzat kibújni, és a terheket a lakosságra akarja hárítani, hiszen nem önmagában van a törvény, egyéb más mozgások is történnek az egészségügy körül, akkor higgyék el, hogy valóban az ellátás érdekében emeljük fel a szavunkat, és inkább köszönet illeti Lezsák Sándort az önök részéről (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.), hogy felhívja a figyelmet arra, hogy belefutnak még egy Bokros-csomagszerű politikai effektusba.
Köszönöm szépen.
(23.30)

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi