GŐGÖS ZOLTÁN

Full text search

GŐGÖS ZOLTÁN
GŐGÖS ZOLTÁN, a költségvetési és pénzügyi bizottság előadója: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Az Országgyűlés költségvetési bizottsága 2003. április 16-án tartott ülésén a hitelintézetekről és pénzügyi vállalkozásokról és a tőkepiacról szóló törvények módosításának javaslatát egyaránt többségi igennel, ellenszavazat nélkül, nyolc tartózkodás mellett általános vitára alkalmasnak találta.
A törvényjavaslatok Magyarország európai uniós jogharmonizációs folyamatának újabb lépései. Ugyanakkor meg kell említeni, hogy korábban történtek már lépések a harmonizáció útján, hisz az e tárgyakat érintő törvények már eredetileg is az európai uniós irányelveknek megfelelően készültek. A törvénymódosításokra most azért van szükség, mert időközben megváltoztak az Európai Unió irányelvei is.
Az európai uniós irányelvek megváltoztatása mellett a hitelintézeti törvény esetében a törvényjavaslat két főbb ajánlást tesz új irányelvek beépítésére, amellyel a bizottság többsége egyetért, és előremutató, fontos módosításnak tartja: a hitelintézetek összevont alapú felügyeletéről, illetve felszámolásáról szóló irányelvekről van szó.
A törvényjavaslat kiterjeszti az összevont alapú felügyelet hatáskörét a felügyelet alá tartozó hitelintézetekkel és pénzügyi holdingtársaságokkal szoros kapcsolatban álló vállalkozásokra, továbbá rendelkezik pontos meghatározásukról, befektetési korlátjukról, kiszervezési tevékenységükről és kockázatvállalási mértékük felől. A másik módosításcsoport a felszámolás tárgykörét érinti, itt a szabályozás lényege, hogy az Unió bármely tagállamában indított eljárás Magyarországon is végrehajtható legyen, és viszont.
A tőkepiaci törvény esetében a törvényjavaslat az uniós csatlakozással kapcsolatos tőkepiaci szabályozás harmonizációja mellett beépíti a tőkepiacba az összevont alapú felügyeletet. A tőkepiaci szabályozásban kiemelt szerepet kap az európai alapok szabályozása is, amelyek lehetővé teszik a magyar befektetési alapok tagországbéli terjeszkedését. A módosítások tehát elősegítik egy európai uniós gazdaságba jobban beilleszkedni képes, jól működő hazai tőkepiac megteremtését.
Tisztelt Képviselőtársaim! Jelen törvények tehát a pénzügyi szektorunk európai uniós integrációját segítik, eleget téve az Unió jogharmonizációs követelményeinek, valamint figyelembe véve a hazai gazdasági fejlődés folyamatait, egy átláthatóbb, jobb ellenőrzési és felügyeleti rendszert valósítanak meg. Kérem önöket, támogassák az előttünk fekvő törvényjavaslatokat.
Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi