DR. MESTER LÁSZLÓ

Full text search

DR. MESTER LÁSZLÓ
DR. MESTER LÁSZLÓ, az önkormányzati bizottság előadója: Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Az önkormányzati bizottság ülésén elhangzott többségi véleményről tájékoztatom a tisztelt Házat.
A bizottság vitájában mindenekelőtt az a vélemény kapott nagy hangsúlyt, hogy a törvénymódosítás gyermekcentrikus: arra törekszik, hogy minél kisebb terheléssel a legnagyobb eredményt lehessen elérni. Többen hangsúlyozták a gyermekek jelenlegi jelentős mértékű leterhelését, és különösen ezért üdvözölték a változtatási törekvéseket.
Az előzetes véleményeztetések során - mint ahogyan elhangzott a vitában - már több ponton megfogalmazódott az egyetértés, az elfogadás. Így a gyermeki jogok érvényesítésével, a hátrányos megkülönböztetés tilalmával, a tanulók esélyegyenlőségének növelésével, a kezdő szakasz meghosszabbításával, a tanulók munkaterheinek csökkentésével, a tanulók értékelésében az iskolák önállóságának szélesítésével, a pedagógusok foglalkoztatásának módosításával, a középiskolai képzési idő és tartalmak meghatározásával, a felvételi vizsgákkal kapcsolatos szabályozási célkitűzésekkel kapcsolatban. A kormányprogramhoz és az EU elvárásaihoz való jogi megfeleltetés is egyértelműen elfogadtatásra talált.
Felmerült a vitában az is, hogy nyilván van néhány olyan változtatás, ami nagy vitát fog kiváltani, bár szakemberek véleménye szerint a szakaszolás több lehetőséget nyit például a céloknak jobban megfelelő tankönyvek, taneszközök készítéséhez.
Az általános iskola már nem ad befejezett általános alapműveltséget, de kiküszöbölheti az ugyanolyan célú középiskolai újratanítást, jobban igazodik a gyermekek átlagos fejlődési üteméhez, alkalmazási módosításra ad lehetőséget a vidéki kisiskolák hat osztályig tartó, egytanítós rendszeréhez. Mindezekben a lehetőségek megnyitását érdemes látni.
A nyelvi képzésre vonatkozó változtatások rendszere is kiemelten jelent meg a vitában, a tankönyvellátás és a tankönyvellátás költségeinek rendezése mellett, ez utóbbinál utalva a törvényi rendezésre, hogy a tankönyvvásárlásból adódó többletteher ne terhelje a családot.
Az általános és pozitív minősítések mellett elhangzottak utalások néhány pontosításra szoruló kérdésre: a fenntartói oldalról bizonyos garanciális szabályok megfogalmazására, a szakképzés, az átmenet, a kerettanterv kérdéskörében felmerülhető módosításokra, de mindez úgy merült fel, hogy a parlamenti vita során tisztázható, illetve rendezhető.
A bizottság többségi véleménnyel a törvényjavaslatot általános vitára alkalmasnak tartja.
Köszönöm a figyelmet. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi