DR. SCHVARCZ TIBOR

Full text search

DR. SCHVARCZ TIBOR
DR. SCHVARCZ TIBOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Kétségtelen, hogy süketek és vakok párbeszéde folyik, akkor viszont nem marad más hátra, csak a tapintás. (Derültség.) Itt kitapinthatóan csúsztatás és demagógia van nagyon keményen, hiszen szó volt arról, Gógl képviselő úr mondta, hogy korlátok közé szorítjuk az egészségügyi kiadásokat. Kérdezem én: ki zárta be felülről a gyógyszerkasszát először?
A másik: állandóan könnyeket síratnak azért, hogy kiviszik a profitot a rendszerből. Ha el tetszettek volna olvasni a törvényjavaslatot, akkor nem véletlenül van benne, hogy a szerződés a szolgáltatókkal 15 évre szól, sőt abban a módosító javaslatban, amit most írtunk alá, 20 évre szól a szolgáltatási szerződés, és nem azért most írtuk ezeket alá, mert most küldte a tárca, hanem egész nap erről vitatkoztunk, tisztelt képviselőtársam. Itt könnyeket síratnak azért, hogy az utolsó magyar tulajdon, az egészségügyi tulajdon elvész. Benne van a garancia, és ezeket a garanciákat a most aláírt módosító javaslatokkal szeretnénk még tovább megerősíteni, hogy ne lehessen a tőkeemeléssel úgy tulajdont szerezni, mint ahogy a városi televíziók kivásárlásánál ez megtörtént sok önkormányzat esetében. Pontosan ezeket a garanciákat szeretnénk betenni.
A másik pedig: az egészségügyi dolgozókat riogatják azzal, hogy elvesztik az állásukat, és nem lesz hol dolgozniuk. Benne van a törvényben, hogy először nekik kell fölajánlani a lehetőségeket, és ha ők nem, akkor utána másnak. Másrészt pedig, ha meg tetszenek nézni, milyen hiány van ma az Európai Unióhoz képest ápolónőkben, szakdolgozókban, és ha ismerik az egészségügyi ellátást, akkor tudják, hogy az egy team-munka, a szakdolgozó nélkül nem működik. Bármilyen privatizált formához szükség van asszisztensre, ápolónőre, szakdolgozóra, és ott helyben, a kollektív szerződésben, a szakszervezetnek ott lenne szerepe, hogy kikényszerítse azt, milyen feltételekkel, mennyi dolgozót, mikor és milyen vállalkozási formában vesznek át, és dolgozhatnak tovább. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) Erről kellene beszélni, és nem riogatni a dolgozókat!
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi