DR. VOJNIK MÁRIA

Full text search

DR. VOJNIK MÁRIA
DR. VOJNIK MÁRIA (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! A harmadik ülésnapján vitatja az Országgyűlés ezt az egészségügyi szolgáltatókról és a közszolgáltatások szervezéséről szóló törvénytervezetet, és olyan érzése van az embernek, hogy süketek párbeszéde zajlik, akik ráadásul még nem is olvassák ezeket a törvényjavaslatokat. Amit az utóbbi felszólalásában Bartha képviselő úr művelt, azt gondolom, csak akkor lenne igazán jól minősíthető, ha most hirtelen ki tudnánk vetíteni ennek az egész törvényjavaslatnak a szövegét, és akkor mindenki láthatná, hogy köszönő viszonyban sincs az általa elmondottak egyike sem a törvényjavaslattal.
Én azonban arról szeretnék beszélni, hogy ez a törvényjavaslat, amelyik a szolgáltatásokról és a szolgáltatókról szól, nem érinti - és ez nagyon fontos - az államnak azt a kötelezettségét, hogy gondoskodjon a polgárai egészségügyi ellátásáról, nem érinti az egészségbiztosítási törvényt, amelyik megmondja, hogy a járulékfizetések alapján felállt biztosítási rendszerben a biztosítás keretében milyen egészségügyi szolgáltatásokhoz fogunk jutni, és jutottunk eddig is hozzá, mert ennek a kettőnek a biztosítását a világon semmi nem köti hozzá ehhez a törvényjavaslathoz; hanem ehhez a törvényjavaslathoz az kapcsolódik, hogy hogyan oldhatnánk meg, vagy hogyan léphetnénk túl azon az ellentmondáson, vagy hogyan lehetne azt feloldani, hogy az egészségügyi ellátás úgy legyen mindenki számára hozzáférhető, magas szinten garantált, hogy úgy teljesedjen ez a fontos társadalmi közérdek, ami az egészségügyi közszolgáltatások hozzáféréséről szól, hogy eközben megpróbáljuk a hiányzó forrásokat pótolni, hogy eközben ennek a pénznek a felhasználása mindenki számára látható és értékelhető legyen, és javuljon a színvonal. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.)
Én tisztelettel kérem a képviselőtársaimat, térjünk vissza a törvényjavaslat vitájához.
Köszönöm.

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi