DR. HORVÁTH JÁNOS

Full text search

DR. HORVÁTH JÁNOS
DR. HORVÁTH JÁNOS (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! A gazdaságban a tevékenységek mérhetők. Igen tisztelt Szalay államtitkár úr, nincs olyan, hogy mérhetetlen. Legfeljebb a mérés eszköze, a mérés indikátora zéró lesz, nulla lesz, negatív lesz, veszteség lesz, tékozlás lesz.
Engedtessék meg, hogy - enyhén szólva - ne értsek egyet azzal, hogy Matolcsy György közgazdászt, korábbi minisztert idézi ilyen tekintetben. Matolcsy György jó közgazdász, ő tudja mérni, úgy is, mint professzionista, hogy egymillió elköltött forintnak - különösen, ha emelő hatással történik, mint ahogy a Széchenyi-terv emelő hatásokkal működött - mi a hatása. A lakásépítés terén mérhető azzal, hogy hány lakást építettek, és ezt GDP-számokban jelezzük. A turizmus kapacitásbővítése, teherfuvarozás - és sorolhatnám még a dolgokat - terén ugyanez a helyzet. Elképzelhető, hogy a lakás haszna majd az elkövetkezendő tizenöt vagy ötvenöt évben lesz érzékelhető, azonban a felépített ingatlan értéke hozzáadódik az összes nemzeti jövedelemhez. Ezek tehát mérhető dolgok. Még az is, ha Hajdúszoboszlón vagy valahol egy öregotthon épült, mert az hozzájárul a szociális szférának ahhoz a szolgáltatásához, ami ugyancsak a GDP része.
Kötelezőnek éreztem, hogy hozzászóljak, és tisztelettel elmondjam, nem úgy van az. Ha a Matolcsy György által jelentett 2,5 százalék GDP-növekedés - vagy még második kettő - nem úgy lett volna, akkor nem mondta volna. Én nem számoltam utána, de számoljunk utána. Én inkább Matolcsy Györgynek hiszek, mint egy általános kijelentésnek, hogy ez lehetetlen.

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi