DR. CSÁKY ANDRÁS (MDF): Köszönöm szépen, elnök úr. Valóban nagyon sajnálom, hogy nem a felvetett problémákra adnak választ. Vojnik képviselő asszony is visszamutogat; nyugodtan tudnék idézni Kökény Mihálytól, 1998. március 4-én, hogy az előző szocialista kormány mennyit vont ki az egészségügyi ágazatból, de nem megyünk ezzel sokra.
A közfinanszírozás dominanciája, nagyon érdekes kérdés, hogy mit értünk dominancia alatt; főleg annak fényében, hogy a mai sajtóban megjelent - nem tudom, hogy ez igaz vagy nem igaz -, hogy jelentős számú gyógyszer ártámogatása fog csökkenni, 90 meg 70 százalékról, tehát nyilvánvaló, hogy itt a közfinanszírozás dominanciája csökken.
És azért érdekes a dolog, mert valóban, ha Európába készülünk, és be fogunk lépni reményeim szerint, ez a Szocialista Párt programjában is benne volt, hogy a közfinanszírozást az európai színvonalnak megfelelő nagyságra emeli, Európában a nemzeti össztermék 7-8 százaléka körüli nagyságrendről van szó. Nálunk ez valahol 5 százalék alatt van, nyilvánvaló, hogy ki milyen pozíciót foglal el és mikor, attól függően vagy alatta, vagy fölötte, de lényegesen elmarad az európai átlagtól, és mi azt látjuk, hogy ennek a felzárkóztatására még törekvés sincs. Lehet itt azt mondani, és számszakilag igaza van Vojnik képviselő asszonynak, hogy az áthúzódó hatások miatt pénzügyileg emelkedik az egészségügyiek bére, de ne áltassa saját magát, az egészségügyi dolgozó azt nézi, hogy decemberben mennyi volt a borítékjában, és januárban mennyi van a borítékjában, és azt tapasztalja (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) sok esetben, hogy kevesebb, mert nem történt béremelés decemberhez képest. Köszönöm szépen.
Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!
Caută în cea mai mare arhivă digitală de ziare din Europa de Est, ce conține reviste, publicații științifice, săptămânale și cotidiene.