DR. KELEMEN ANDRÁS

Full text search

DR. KELEMEN ANDRÁS
DR. KELEMEN ANDRÁS (MDF): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház! A függetlenné vált magyar állam már Antall József kormányzása idején elkezdte a bizalomépítést Románia felé. Feltétel nélkül támogattuk délkeleti szomszédunkat a fejlett világ nemzetközi szervezeteibe való felvételében az Európa Tanácstól a NATO-ig. És másként is: csak utalok a hadgyakorlatokon való kölcsönös megfigyelői részvételre vagy a “Nyitott égbolt” programra.
Tizenkét év után érdemes áttekinteni a bizalomépítés eredményét. Azt látom, hogy az RMDSZ kongresszusán egymás mellett ül a magyar és a román miniszterelnök, de mégsem tudom baráti lépésnek tekinteni az egyre nagyobb katonai egységek folyamatos betelepítését Erdély még magyarlakta területeire és a román hadseregben fenntartott magyarellenességet.
Mi folyton azt reméltük, hogy a közös euro-atlanti politika közelebb hozza a két ország politikáját egymáshoz. Erre a vágyképünkre választ adott a kisebbségi autonómia elutasítása, a magyar egyházi ingatlanok visszaszolgáltatásának végtelenített folyamata, és a csattanó a szomszédságbeli magyarokra vonatkozó törvényünk kapcsán észlelt kétszínű román politika.
(15.10)
Egyrészt megegyezés a korábbi magyar miniszterelnökkel, másrészt panasz emelése, amely az Európa Tanács velencei bizottságának vizsgálatához vezetett; egyrészt folyamatos egyeztetés a mostani magyarországi kormánnyal is, ugyanakkor erőteljes kísérlet az Európa Tanácsban arra, hogy az Unióba való felvétel előtt álló Magyarországot lejárassák, elmarasztaltassák a tagállamok körében.
Mivel egy országnak egyféle kell legyen a politikája egy másik ország irányában, nem látom értelmét az együttműködés további, egyoldalú erőltetésének, sőt egyenesen álszentnek tartom, ha Magyarország miniszterelnöke stratégiai partnerségről beszél Magyarország és Románia között. A stratégiai partnerség ugyanis a legbensőségesebb bizalmat és kölcsönös - ismétlem, kölcsönös - együttműködést feltételez, mint amilyen például az USA és Izrael esetében tapasztalható. Ezért az előttünk fekvő egyezmény tárgyától függetlenül én úgy érzem, itt az ideje annak, hogy a magyar politika elkezdje visszajelezni bizalmának megingását a románokkal való együttműködés tapasztalatai miatt.
Éppen ezért a H/1866. számú országgyűlési határozati javaslatot az MDF nem fogja támogatni, tartózkodással szavaz, és felhívom a velem egy véleményen lévő képviselőtársaimat, hogy ugyanígy tegyenek. Figyelmeztessük ezzel Románia felelős vezetőit és túl szervilis magyar partnereit arra, hogy a bizalomerősítés nem lehet egyoldalú folyamat.
Köszönöm meghallgatásomat. (Taps az ellenzéki padsorokban.)

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi