GÖNDÖR ISTVÁN

Full text search

GÖNDÖR ISTVÁN
GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Egy kicsit elkanyarodunk, de végül is része ennek a mai vitának.
Tóth Képviselő Úr! Szeretném az ön figyelmébe idézni, és ha tudtam volna, hogy ennyire tájékozatlan, akkor vettem volna ma a fáradságot magamnak, hogy felhozzam a könyvtárból és idézzem szó szerint: amikor Magyarország NATO-csatlakozása még csak tervben volt, akkor a NATO-tagországok kivétel nélkül azt latolgatták, hogy a kelet-európai vagy közép-európai országok NATO-csatlakozása után náluk hány tizeddel lehet csökkenteni a védelmi kiadásokat, mert javul a védelmi, biztonsági helyzetük.
Tehát nekünk Magyarországon, és megint azt mondom, hogy felelős országgyűlési képviselőknek nem számolni azzal, hogy része vagyunk egy szövetségi rendszernek, amelyben kötelékben kellene… - és amiket elmondott, az alapján azt mondom, hogy nem is érti, tehát lehet, hogy hiába használok ilyen kifejezéseket; ha az ember kötelékben teljesít feladatot, akkor az azt jelenti, hogy megbízik a jobb szomszédjában meg a bal szomszédjában, és tudja, hogy hasonló felszereltséggel indultak el a feladatot teljesíteni, és tudja, hogy nem hagyják cserben. Aztán önnek mint a környezetvédelmi bizottság tagjának érdemes lenne azon elgondolkodnia, hogy például egy repülőgép fel- és leszálláskori üzemanyag-felhasználása és a levegőben való tankolás, a kettő között mekkora a különbség, és a környezetre milyen károkat okoz az egyik vagy a másik (Közbeszólások a Fidesz soraiból: Úristen! - Ez azért vicces!), tehát sok mindent lehetne erről beszélni.
De mondhatom a következőt, talán még ennyi belefér a két percbe: amikor egy fiatal eljön otthonról és bevonul, akkor egy egészen más, új környezetben van, és én igenis egészséges dolognak tartom, és bízom benne, hogy mindazok a fiatalok (Az elnök jelzi az idő leteltét.), akik még ezután vonulnak be sorkatonának, azt nagyon fontosnak tartják, hogy a szabadidejük eltöltéséhez viszonylag hasonló körülmények (Az elnök jelzi az idő leteltét.) álljanak rendelkezésre, mint otthon.
Köszönöm szépen.

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi